Amennyit tegnap javult, annyit csökkent ma a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,61 pontos, 2,93 százalékos csökkenéssel, 15.320,14 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A BUX a nyitástól délután egy óráig csekély mértékben ugyan, de emelkedett, majd kicsit csökkent, 15 órától pedig jelentősebben esett zárásig. A BUMIX 1.717,40 ponton zárt kedden, ez 4,11 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A részvények túlárazottsága miatt az elmúlt időszakban fokozódott a bizonytalanság a piacon, így a nagy, intézményi befektetők felfüggesztették vásárlásaikat, megtorpant az erősödés, ezért a kisbefektetők egy része realizálta nyereségét - magyarázta a napközbeni hirtelen esést Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője.
Megjegyezte, hogy a kisbefektetők már hónapok óta játszanak a gyengülésre, például az OTP esésére, ám az alapok intenzív vásárlása miatt nem értek el sikert. Most azonban, hogy az intézményi befektetők felfüggesztették a vételeket, hirtelen az árfolyamok is esni kezdtek - mondta az üzletkötő. Véleménye szerint ez nem magyar jelenség, hasonlóan alakult a kereskedés más európai országban is.
Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője szerint inkább a profitrealizálás indokolta a napközben megindult esést. A hét további részében egyik szakértő sem vár drasztikus elmozdulást. Sőre Balázs szerint rövid távon inkább eséssel kell számolni. Kuti Ákos megjegyezte: a következő napok kereskedését nagyban befolyásolják majd a tengerentúli makrogazdasági adatok.
A Mol 590 forinttal, 4,70 százalékkal 11.950 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 155 forinttal, 4,25 százalékkal 3.490 forintra esett, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,72 százalékkal 571 forintra gyengült, forgalma 861,8 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 190 forinttal, 0,54 százalékkal 34.800 forintra gyengült, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 835,9 millió forintos forgalom mellett 505 forinttal, 2,81 százalékkal 17.495 forintra csökkent.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt.

