Annyi a munkanélküli, mint égen a csillag
Február végén 2,1 millióan voltak állás nélkül a munkaképes korú lakosságon belül, 177 ezerrel többen mint december elején, közölték a brit statisztikai hivatalban szerdán. Ez a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szabványai alapján számolva 6,7 százalékos aránynak felel meg.
A munkanélküliek száma már a januárral zárult háromhónapos időszakban átlépte a kétmilliós lélektani határt: annak a negyedévnek a végén 2,03 millióan kerestek munkát Nagy-Britanniában.
A szűkebb értelemben vett munkanélküliségi mutató - amely az ILO-szabványok alapján azt méri, hogy havonta mennyivel emelkedik az újonnan segélyért folyamodók száma - ugyanakkor a várakozásnál jóval kisebb mértékben nőtt: februárban 73 700 ellátási kérvényt adtak be, ami alig több mint a fele az előzetes elemzői becslésnek. Ez azonban szakértők szerint nem jelez fordulatot, és a vélemények megegyeznek abban, hogy a munkanélküliség tovább növekszik a súlyosan recessziós brit gazdaságban.
BKIK: 12% is lehet a munkanélküliségi ráta
Bevándorlók nélkül nem lennénk 10 millióan
Brutális a szlovák munkanélküliség
MTI