Dunaremeténél 570 centiméteres vízállással éjszaka tetőzött a Nagy-Duna - közölték az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletén.
Tájékoztatása szerint Nagybajcsnál szombaton a déli órákban várják a tetőzést 730-740 centiméteres vízállással, ami alacsonyabb lesz a 2006-os árvíz legmagasabb, 758 centiméteres szintjénél. Komárom térségében szombat este, Esztergomnál vasárnap hajnalban tetőzik a folyó az előrejelzések szerint. Emiatt Esztergomnál szombat reggel 6 órakor elrendelték a másodfokú készültséget.
Lezárták az alsó rakpartot
Budapesten szombaton délután egy órától teljes hosszában lezárták a pesti alsó rakpartot a Duna magas vízállása miatt - tájékoztatta a Fővinform ügyeletese az MTI-t. Vizelyi Márta elmondta: várhatóan a budai rakpartot is le fogják zárni, de ennek időpontját még nem tudta megmondani.
Nem elég az árvíz, itt az özönvíz
A péntek délutáni özönvízszerű esőzés miatt húsz településről negyvenkét alkalommal riasztották Zalában a tűzoltókat - összesítette az adatokat szombat reggel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete.
A riasztások túlnyomó többsége a víz miatti károk elhárításához kért segítséget, kidőlt fákat is kellett eltávolítani, és mindezeken felül balesetekhez, valamint a sárosan hömpölygő vízben elakadt autókhoz is segítségül hívták a tűzoltókat.
A hirtelen lezúduló csapadék miatt Magyarszerdahelyen néhány perc alatt sáros folyammá változtatta a települést a kiöntött Kürtös-patak. Az MTI helyszíni információi szerint mintegy félszáz ház és telek került - néhol egyméteres - víz alá, az áradat egy személyautót is használhatatlanná tett.
A település keleti oldalán a helyiek segítségével homokzsákokkal igyekeztek megerősíteni a patak medrét, és a tűzoltóknak egy közúti híd helyreállításában is segíteniük kellett. Az önkormányzat a falu határában lévő gátat átvágatta, hogy minél hamarabb levonuljon az áradat.
Borsfán szintén a közeli dombokról lezúduló sárfolyam tette ideiglenesen járhatatlanná a falu fő utcáját, és szinte megközelíthetetlenné az önkormányzat épületét és több családi házat. Lovásziban egy 16 méter magas, 60 centiméter átmérőjű fa a viharban kettétörve a település kultúrházának tetejére dőlt.
A zivatar és felhőszakadás miatt többek között Oltárcon, Lentiben, Csömödéren, Bázakerettyén, Zalaszentbalázson, valamint Nagykanizsán és Zalaegerszegen is több helyszínen kellett segíteniük a tűzoltóknak.
Utcák és házak a víz alatt
Utcákat, házakat öntött el a pénteki felhőszakadás miatt megduzzadt patakokból kiáramló víz a Vas megyei Rönökön és Vasszentmihályon - tájékoztatta a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t. A szivattyúk éjjel két óráig folyamatosan működtek.
Éjszakára Rönökön tizenegy, Vasszentmihályon pedig hat embernek az önkormányzat biztosított menedéket. Rönökön az alacsonyabban fekvő részeken szinte minden ház udvarára betört a víz, negyven-ötven épületet pedig teljesen elöntött. A házakban méteres víz állt, nyolcvan embernek kellet elhagynia az otthonát, közülük többeket úgy kellett kimenekíteni - mondta el Hegyi László polgármester.
Éjszakára tizenegy embert a művelődési házban helyeztek el, a többiek rokonoknál, ismerősöknél találtak menedéket. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász takarót, élelmiszert vitt a faluba.
A károk felmérése még folyamatban van, de Hegyi László szerint a 450 lelkes település önerőből nem tudja a károkat helyrehozni, ezért valószínűleg a vis major keretből igényelnek támogatást. A katasztrófavédelem ügyeletese elmondta: a víz folyamatosan apad, a települések nincsenek elzárva a külvilágtól.
Rekorddal közeleg a vége
|
Harmadfokú a készültség a Dunán Ásványráró, Nagybajcs térségében, a Lajtán a hegyeshalmi, mosonmagyaróvári szakaszon, a Rábán Körmendnél, és a Mura teljes szakaszán. Másodfokú a készültség a Dunán Almásfüzitő, valamint Dunakiliti, Dunaremete térségében, a Rábán rábapatonai, gyirmóti térségében. Elsőfokú készültség van a Dunán az esztergomi, cikolai, kisbodaki, rajkai szakaszokon, valamint Apostagtól Surányig. |
Az eddig mért legmagasabb szinten, 518 centiméteren tetőzött a Rába péntek délelőtt Körmend térségében; a folyó vízállása 14 centiméterrel haladta meg az 1965-ben mért értéket Körmend környékén nagyobb tetőzés már nem várható, az árhullám levonulóban van. A gátak bírták a terhelést, a kisebb árvízi jelenségeket szakmai odafigyeléssel lehetett kezelni - közölte Nádor István.
A Rába sárvári szakaszán holnap, a délelőtti órákban várják a tetőzést, ekkor valószínűleg készültségre lesz szükség.
Az útlezárások az alsóbbrendű utakat érintik. Az árhullám rövidesen eléri a Vasalja, Zsennye és Püspökmolnári szakaszt, itt pár órán belül útlezárásra lehet számítani. Ugyancsak lezárásra kerül a 86-os útról Répce völgy kereszteződésében leágazó a Nagygeresd Vasegerszeg útvonal is - közölte a vízügyi igazgatóság ügyeletese.
A Szentgotthárd-Szombathely vasúti vonalon pénteken megindult a közlekedés, de Ausztria felé továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat.
A pénteken lezúduló nagy mennyiségű csapadék a Rába áradását nem érintette, de Rönökön épületeket öntött el a víz, az embereket kellett kimenekíteni házaikból.
Önállósodott egy bárka és rakománya az árvízben
A hétvégére várják a tetőzést
Óbuda még tartja magát
Árvíz: a hétvégén tetőznek a nagy folyók
Mindjárt itt az árvíz!
Felkészültünk a rendkívüli méretű árvízre
Közeledik az árhullám Budapesthez
MTI
Országszerte készültségben vannak a katasztrófavédelemben érintett szervezetek a folyókon folyamatosan átvonuló árhullám, illetve a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék okozta károk miatt. Rekord vízállás, útlezárások, szünetelő vasútvonalak, menekítés, kidőlt fák, elárasztott utcák és házak. Kövesse figyelemmel az eseményeket!
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt.

