Áttörés: végre lesz egységes európai szabadalom
Engedélyezték az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön, hogy 25 tagállam úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat - jelentette be a brüsszeli ülésen az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Az együttműködésben Spanyolország és Olaszország kivételével minden EU-tagállam részt vesz. A Privátbankár.hu által tegnap közölt Cséfalvay-interjúban az államtitkár elmondta, hogy az említett két tagország sem szenved hátrányt, hiszen szabadalmat bárhol bejelenthet majd.
Cséfalvay Zoltán történelminek nevezte a csütörtöki döntést az innovációs politika és az európai uniós egységes belső piac szempontjából. Hangoztatta, hogy közel ötven év után sor kerülhet az európai szabadalmi rendszer reformjára.
MTI
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




