„Tapasztalataink szerint a közüzemi étkeztetők száma emelkedik. Ezek a – többnyire hivataloknak, intézményeknek dolgozó - egységek jól prosperálnak, hiszen előre kiszámítható kereslettel tudnak kalkulálni, a szabadpiaci vendéglátók helyzet viszont nagyon nehéz" – mondja Szatmáryné Jähl Angéla, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) turizmus-vendéglátás osztályának elnöke.
Az elmúlt időszakban növekedtek az energia- és az alapanyagárak, a fogyasztók viszont nehezen tolerálják az áremelést így jellemzően a haszonkulcs csökkenésében csapódnak le a negatív folyamatok. Ez viszont azt jelenti, hogy például egy Balaton környéki egység számára egy rosszul sikerült hétvége is komoly veszteséget okoz. A nem elég tőkeerős vagy stabil vendégkörrel nem rendelkező vállalkozások régiótól függetlenül könnyen tönkremennek.
A szakember szerint minél több országos és helyi rendezvényre van szükség – fesztiválokra, több napos programokra, gasztronómiai és kulturális eseményekre, ezek ugyanis legalább rövidtávon segítséget jelentenek a szakmának. Hosszabb távon a gazdasági fellendülésnek lehetnek pozitív hatásai a vendéglátó egységekre, ám ez az ágazat sajátosságai miatt még az érezhető növekedés beindulása után is csak néhány hónapos késéssel jelentkezik majd.
A cégek számánál sokkal jobban emelkedett az ágazatban foglalkoztatottak száma, ami biztosan nem magyarázható a konjunkturális helyzettel. 2009 végén hivatalosan 66400 főt foglalkoztatott az ágazat, ez a szám 2010 végére 25 százalékkal 83000 ezer főre nőtt. Szatmáryné Jähl Angéla szerint a létszámnövekedés mögött az élőmunka terheinek csökkentése áll. A cégek igyekeznek igénybe venni például a munkanélküliek foglalkoztatásával járó járulékkedvezményeket, és nagymértékben nőtt a részmunkaidős foglalkoztatás aránya is. Pozitív hatása lehet turizmus törvény elfogadásának is, amire várhatóan még ebben az évben sor kerül, és nagy reményeket fűznek a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetéséhez is – ezek az intézkedések akár már a következő évben is mérhető fellendülést hozhatnak.
Privátbankár