Az akciótervre vár a forint
Az eurót kedden délelőtt fél tízkor 284,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 284,33 forint után. Pénteken még 290 forint közelében, hétfőn délelőtt pedig 288 forint környékén járt az euró.
A forintot terhelő aggodalmakat enyhítette, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán is megerősítette a kormány elkötelezettségét az EU-IMF hitelszerződésben rögzített 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítése mellett.
A forint árfolyamára kedden a kormány akciótervének ismertetése lesz a leginkább meghatározó hatással. A délelőtt folyamán a piacokon kivárásra lehet számítani.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





