Az autósok után a biciklisek okozzák a legtöbb balesetet
A januártól májusig terjedő időszakban a személyi sérüléses balesetek száma összességében is csökkent 6.488-ról 5.633-ra. Ezen belül a halálos kimenetelű balesetek száma pedig 295-ről 228-ra csökkent, ez több mint 22 százalékos javulást jelent. 2001. első öt hónapjához képest pedig több mint 40 százalékkal kevesebb közlekedési baleset végződött halállal.
Az ittasan okozott balesetek aránya is közel három százalékkal csökkent. A rendőrség kiemelte, hogy az ittasság alakulására komoly hatással voltak a központilag, illetve a területi és helyi szinten szervezett közúti ellenőrzések és az ittas vezetésből adódó balesetek megelőzését célzó propaganda tevékenység.
A májusi adatok szerint a balesetek okainak rangsorában nem történt lényeges változás. A legtöbb balesetet továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása, valamint a kanyarodás szabályainak megszegése okozza. A balesetet okozók rangsora sem módosult, a legtöbb balesetet a személygépkocsi-vezetők okozták, őket követik a kerékpárosok és a tehergépkocsi vezetők.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





