Az EBESZ is belekötött a médiatörvénybe
Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatban különösen problematikus az, hogy az új médiahatóság kizárólag olyan tagokból áll, "akiket a kormány támogat"; ez alááshatja a média pluralizmusát - mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője, miután a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral egyeztetett az új magyar médiatörvényről kedden Budapesten.
Dunja Mijatovic a Kovács Zoltánnal közösen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón ugyancsak problémás pontnak nevezte, hogy az új médiatörvény nem támogatja a közszolgálati média függetlenségét, és aggályosnak tartja a médiatanács tagjainak 9 évre szóló mandátumát is.
Kovács Zoltán azt mondta, az EBESZ-képviselővel konstruktív párbeszédet folytatott, a félreértések egy részét sikerült eloszlatni. Hangsúlyozta: a médiaszabályozás körüli vitát, az eszmecserét vissza kell terelni a józan ész és szakmai vita terepére. Előzőleg az Európai Bizottság szakbizottsága is kifejezte néhány aggályát, de azokat az NMHH cáfolta.
MTI
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan.



