1p
Az egy főre jutó éves fogyasztási kiadás 750.309 forint volt 2008-ban, ami reálértéken 23,5%-kal haladta meg a 2000. évit
A háztartásokban élők egy főre jutó éves fogyasztási kiadása 750.309 forint volt 2008-ban, ami reálértéken 23,5 százalékkal haladta meg a 2000. évit, az egy főre jutó háztartásban fogyasztott élelmiszerre és alkoholmentes italokra fordított kiadás 177.475 forint, ez az összes kiadás 23,7 százalékát tette ki, ami 5,5 százalékpontos csökkenés 2000-hez képest.

A közel 8 ezer háztartás megfigyelésén alapuló Háztartási, költségvetési és életkörülmény adatfelvétel szerint összességében a háztartásban fogyasztott élelmiszerkiadás 2000. évi változatlan áron 8,2 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban, a változás azonban nem volt egyenletes - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványában.
   
A "szeszes ital, dohányáruk" főcsoportban a folyó áras kiadás 2008-ban 24.548 forint volt, ami az összes fogyasztási kiadás 3,3 százaléka, és reálértéken némi csökkenést mutatott 2000-hez képest. A nagyságrendjének értékeléséhez azonban tudni kell, hogy erre a csoportra az átlagosnál nagyobb arányú letagadás, elhallgatás jellemző - jegyik meg a kiadványban.
   
Ruházkodásra és lábbelire folyó áron 29.293 forintot fordított átlagosan a lakosság, ami kiadásaik 3,9 százaléka, ez 1,9 százalékpontos csökkenés 2000-hez képest. 2008-ban stagnáló árak mellett az előző évhez viszonyítva a ruházati kiadások reálértéken 3 százalékkal csökkentek.
   
A "lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok" főcsoportra fordított kiadás 2008-ban folyó áron 167.389 forint volt. A főcsoport összes folyó áras kiadáson belüli aránya a 2000. évi 18,5 százalékról 2008-ra 22,3 százalékra nőtt. Ez permanens és jelentős áremelkedés mellett ment végbe. A csoport árindexe a vizsgált időszakban 196,3 százalék volt, ami az átlagos árváltozás mértékét 37,7 százalékponttal haladta meg.
   
A főcsoportban a háztartási energia költségek tették ki a kiadások közel kétharmadát, ezen belül is a két legjelentősebb energiahordozó, a gáz és az elektromos energia, amelyek árindexe jelentősen meghaladta a vizsgált időszak alatt mind a főcsoport, mind pedig az átlagos árváltozás növekedési ütemét. Ez a villamos energia esetében 200,2 százalékot, míg a gáznál 268 százalékot jelentett.
   
Egészségüggyel kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra folyó áron 2008-ban 33.300 forintot fordított a lakosság, ez az összes kiadásaik 4,4 százaléka volt. A csoport aránya az utóbbi években alig változott. Összehasonlító áron 2000–2008 között a háztartások egészségügyi kiadásai 28,4 százalékkal nőttek, ezen belül a gyógyszerekre fordítottak 53 százalékkal emelkedtek. 2008-ban a háztartások 68 százaléka fizetett járóbeteg-ellátási szolgáltatásért, szemben a 2007. évi 87 százalékkal, amikor még volt vizitdíj. A kifizetett összeg folyó áron 10 százalékkal csökkent.
   
A háztartások közlekedésre és szállításra összehasonlító árakon számolva 63 százalékkal fordítottak többet, ezen belül jármű vásárlásra több mint kétszer annyit költötték 2008-ban, mint 2000-ben. Ezt a növekedést az ellátottsági adatok is jól tükrözik, míg 2000-ben száz háztartásra 39 személygépkocsi jutott, addig 2008-ban már 56, ami növelte a járműfenntartással kapcsolatos kiadásokat is. Ez utóbbi összehasonlító áron 50 százalékkal emelkedett.
   
Hírközlésre 2008-ban 49.533 forintot fordított a lakosság, a csoport folyó áras összes kiadáson belüli aránya 2006-ig lendületesen emelkedett, majd lassú csökkenést követően 2008-ra 6,6 százalékot tett ki. A vizsgált időszakban a mért növekedés – 2000. évi össze hasonlító áron számolva – 2,41-szeres emelkedést jelentett. Ennél nagyobb mértékű (248,1 százalék) volt a telefonálásra és egyéb hírközlési szolgáltatásra fordított kiadások reálértéken számított emelkedése.
   
Szabadidőre és kultúrára 56.749 forintot fordított a lakosság 2008-ban, ami az összes fogyasztási kiadáson belül 7,6 százalékot képviselt. Összehasonlító áron számítva 2008-ban 52,6 százalékkal haladta meg a 2000. évi szintet.
   
Összességében az oktatásra fordított egy főre jutó kiadások 2008-ban, folyó áron 5.927 forintot tettek ki, ami majd négyszerese, összehasonlító áron pedig kétszerese a 2000. évinek. A főcsoport összes kiadáson belüli részaránya 2003-tól kezdődően 0,8–0,9 százalékos értéket mutatott. Az oktatási kiadásokon belül például nyelvtanfolyamokra fordított kiadások reálértéken 2008-ban 2000-hez képest 30,9 százalékkal nőttek.
   
Vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra folyó áron 27.215 forintot fordított 2008-ban a lakosság. Az összes fogyasztáson belüli részarányt az utóbbi évek alatt 3,4–3,6 százalék körüli érték jellemezte. A kiadás változatlan áron 2000–2008 között 23,3 százalékkal nőtt, legdinamikusabban a kereskedelmi vendéglátásra fordított kiadások emelkedtek.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG