.jpg)
A szakértők megvizsgálják, hogyan halad a 25,1 milliárd dolláros hitelkeretről szóló tavalyi megállapodásban szereplő program végrehajtása. Az IMF ennek alapján dönt majd arról, hogy folyósítja-e az általa biztosított 12,3 milliárd eurós kölcsön következő, harmadik részletét.
A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a küldöttség várhatóan elégedett lesz a Bajnai-kormány kiadáscsökkentő csomagjával. "A magyar IMF-program teljesítménye talán a legjobb jelenleg az egész térségben, Bajnai csomagja pedig biztosíthatja, hogy a most következő második felülvizsgálat gond nélkül lezárul, aminek eredményeképpen az IMF a jövő hónapban további támogatást nyújthat" - mondta Gillian Edgeworth, a Deutsche Bank elemzője.
Elemzők szerint a tárgyalásokon felmerülhet a 3 százalékosnál kissé magasabb hiány engedélyezésének kérdése is. "Szerintünk annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a mostani IMF/EU-látogatás során 3 százalék körül marad a hiánycél, de némi mozgásteret is hagynak arra az esetre, ha a vártnál nagyobb lesz a gazdasági visszaesés" - mondta Barcza György, a K&H bank elemzője.
Bajnai-csomag: csak az szereti, akit nem érint
A kormány nem szólhat bele az inflációs célba
Az Eximbank is kér az IMF pénzéből
Magyarország az olcsó IMF-hitelre vár
Bokros Lajos most mellényúlt?
MTI