.jpg)
A választmány felkérte az országgyűlési frakció tagjait, hogy támogassák Bajnai Gordon politikai nyilatkozatát - mondta a politikus.
A kongresszus a miniszterelnök-jelölt személyéről és kormányzati elképzeléseiről fog állást foglalni, a későbbiek során kormányprogram készül, amelyről a parlament szavaz majd. Bajnai Gordon meghallgatásakor "átfogó programismertetésbe nem mentünk bele", ez miniszterelnökké való megválasztása után fog megtörténni - mondta Simon Gábor arra a kérdésre, hogy a testület hét végi ülésén csak Bajnai Gordon személyéről vagy programjáról is szavaz-e.
Arra a felvetésre, hogy változhat-e még Bajnai Gordon programja, Simon Gábor azt mondta: egy formálódó kormányprogramba nagyon sok minden bekerül majd, akár a frakció által tett javaslatok is. A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy párttársa, Szanyi Tibor csütörtökön reggel arról beszélt: a szocialista frakcióban formálódik egy "sokkal inkább baloldali alternatíva" Bajnai Gordon programjával kapcsolatban.
Az MSZP választmánya csütörtöki ülésén nem tárgyalta a Lendvai Ildikó elnökjelöltségének és a párt ügyvezetőségének létrehozásáról szóló kérdést - tette hozzá.
A választmány nem döntött arról, hogy Gyurcsány Ferenc legyen a Táncsics Alapítvány elnöke, de "nagyon örülünk ennek a javaslatnak". A döntés a párt frakciójában születik majd meg - hangsúlyozta Simon Gábor.
Bajnai Gordon az MSZP legújabb miniszterelnök-jelöltje. Ön szerint lesz belőle kormányfő?
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt válságkezelő programjának "fájdalmas intézkedéseihez" kérte a szocialista képviselőcsoport támogatását. Erről a gazdasági miniszter nyilatkozott újságíróknak, amikor megérkezett a Képviselői Irodaház elé.
"Magyarországnak most az az érdeke, hogy minél előbb elhárítsa a válságot, kilábaljon a jelenlegi helyzetből. Ehhez fájdalmas intézkedésekre lesz szükség. Amit ma bejelentettem, az egy nagyobb, átfogóbb programnak a része" - közölte.
Bajnai Gordon arra nem válaszolt, hogy milyen arányú támogatást vár a szocialistáktól, és arra sem, hogy a teljes válságkezelő program hány milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent.
Lendvai egyedül verseng Gyurcsány székéért
Lendvai Ildikó a pártelnök-jelölt
Ki lesz Gyurcsányból?
Az SZDSZ vasárnap dönt Bajnairól
Gyurcsány: muszáj mennem
Bajnai lesz az egy forintos miniszterelnök
Újabb IMF-jelentés Magyarországról
Mi történik a kormányváltásig?
MTI