.jpg)
A lap úgy tudja, a dokumentum négy ponton "modellkorrekciót" kezdeményez. Fejlesztő és szolgáltató államot kínál, amely újraértelmezi az állam szociális és jogvédő funkcióit. A gazdaságot kettős súlypontra kell helyezni: egyfelől a legmodernebb iparágak, a K+F térségi középpontjává tenni, másfelől a képzetleneknek, a szegényeknek és alacsony iskolázottságúaknak is munkahelyet kell biztosítani.
A dokumentum leszögezi: a privatizáció befejeződött. "A meglévő állami cégekre kevés kivétellel szükség van, sőt arra is, hogy a bővülő atomerőmű vagy az új gázvezeték is köztulajdonban legyen."
Társadalmi "akadálymentesítésre" van szükség. Meg kell könnyíteni a munkahelyre való eljutást, az internetkapcsolatokat, az információkhoz való hozzáférést, a digitalizációt.
Föl kell számolni az "igazságtalanságokat, s megszervezni a társadalmi önvédelmi mozgalmakat". Vagyis: "Új jogi és szervezeti garanciákat kell kiépíteni a fogyasztók védelmében a multinacionális óriásszervezetekkel szemben az élelmiszer-biztonság, a banki eljárások, a versenyszabályzás területén, a joghátrányok vagy előítéletek által sújtottak védelmére" - írta a Népszabadság.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
A szakképzetleneknek nincs esélye
Sokkal jobban szeretjük Bajnait
"A Fidesz is ezt fogja csinálni"
Népszabadság