Az OTP tartotta pluszban a BUX-ot
Hétfőn délelőtt folytatódott a pénteken látott lendület a magyar piacon, azonban a tengerentúli börzék nyitása visszavett az optimista hangulatból - mutatott rá Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője. A délután folyamán elsősorban az OTP és a két gyógyszeripari részvény tartotta a BUX-ot pozitív tartományban, ami a Mol jelentősebb csökkenése ellenére is megmaradt zárásra. Az elemző kiemelte: az OTP egész nap szépen teljesített, míg a Richter és az Egis is erősödni tudott annak ellenére, hogy a forint árfolyama nem gyengült a hét első kereskedési napján.
Söre Balázs a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: délutánra elfogyott a nemzetközi lendület, így inkább profitrealizálás jellemezte a kereskedési napot. Hozzátette: a hét második felében kiderülhet, hogy megalapozott volt-e az elmúlt napokban tapasztalt emelkedés nemzetközi trendje, mivel kedden este kezdődik meg a negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. Mindez azt jelenti, hogy számos olyan részvényes lehet, aki a gyorsjelentések megjelenése előtt szeretne profitot látni befektetéséből.
A Mol árfolyama 245 forinttal, 2,13 százalékkal 11.235 forintra csökkent, 4,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 50 forinttal, 2,31 százalékkal 2.210 forintra erősödött, forgalmuk 13,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,23 százalékkal 574 forintra nőtt, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 590 forinttal, 2,16 százalékkal 27.890 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 101,4 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,42 százalékkal 12.000 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.351,84 ponton zárt hétfőn, ez 4,93 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI