Bajnai: a szakadék széléről jöttünk vissza
A kormányfő hétfőn, a társasházak budapesti egyeztető fórumán tartott nyitóbeszédében - a feladatok hasonlóságát érzékeltetve - úgy fogalmazott, hogy bizonyos értelemben az ország közös képviselőjének tekinti magát, akit a jó szándék, az ügyszeretet és a kötelességtudat vitt ebbe a feladatkörbe.
Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy a kormány az ország gyors stabilizálása mellett egy hosszú távú fejlődés elindítását is célul tűzte ki, amit a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele, a munkára ösztönző szociális rendszer kiépítése, illetve a munkát terhelő adók csökkentése tesz lehetővé.
Akkor lesz eurónk, amikor a bolgároknak
Az IMF az új kormány miatt is aggódik
MTI
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





