1p
A kormány válságkezelő programja lehet, hogy nem világ legjobb programja, de a "nyertesek országát" teremtheti meg - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén
A kormány válságkezelő programja lehet, hogy nem világ legjobb programja, de a "nyertesek országát" teremtheti meg - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén Budapesten.

A miniszterelnök szerint nagyon sok fájdalommal jár a válságkezelés, de ha Magyarország nem halad a határozott, gyors cselekvés útján, egyre gyorsabb lehet a lecsúszás, az ország súlyos társadalmi, szociális, gazdasági válságba kerülhet. Az áldozatnak van értelme, mert a lemondás eredménnyel jár, az út végén, néhány év múlva magabiztosabb, erősebb, gyorsabban fejlődő Magyarország áll - hangsúlyozta a kormányfő.

Meglehet, hogy a programnak nincs minden részlete úgy kidolgozva, mintha sokkal több időn állt volna rendelkezésükre - tette hozzá. Hangsúlyozta: abban hisz, hogy most a válság közepén gyors, határozott cselekvésre van szükség, és a meghirdetett program a cselekvésnek, a válságból való kilábalásnak, az ország megerősítésének programja.
A miniszterelnök azt mondta, a program a nyertesek Magyarországát teremtheti meg, abból az országból, amely ma széttagolt, viszályokkal terhelt, és a veszekedésben, a bizalmatlanságban lefelé menő spirálba került. Bajnai Gordon megismételte, hogy a program négy elemre bontható, az azonnali válságkezelő lépések mellett tartalmazza az egyensúlyteremtő, növekedésösztönző és bizalomhelyreállító intézkedéseket.

A legsürgetőbb feladatok között a munkahelyek megvédését emelte ki, és azt, hogy segíteni igyekeznek a vállalkozóknak, a bajba jutott devizahiteleseknek. A miniszterelnök szerint a rövid távú válságkezelés mit sem érne, hogy ha eközben nem tudnák stabilizálni az ország helyzetét hosszú távon. "Magyarország régóta többet költ, mint amennyit megtermel, talán kicsit túl korán hitte el, hogy már benne van a tutiban, hogy beérkezett az európai jólétbe" - fogalmazott Bajnai Gordon, arra utalva, hogy többen elhitték, az 1995-ös válság kezelése után az ország megindult egy gyorsuló, fenntarható növekedési pályán.

Magyarország növekedési képessége lassul, eladósodása viszont megnőtt, a világválság miatt nehezebb hitelt felvenni, ezért ismét bizonyítania kell a külföldi és belföldi finanszírozók felé, hogy képes olyan pályára állítani az országot, amelynek végén az adósságunk csökkeni fog - mondta a kormányfő. Kiemelte: az egyensúlyteremtés rövid távon nem jelenthet mást mint kiadáscsökkentést. A magyar gazdaság az idén 6 százalékkal csökken, ezért, ha az ország tartani akarja a 3 százalékos hiánycélt, további kiadáscsökkentésre van szükség - tette hozzá Bajnai Gordon.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy Magyarországon az emberek többsége tudja és elfogadja, szükség van az ország gazdaságának kiigazítására, az egyensúlyteremésre, és hogy ezekért mindenkinek áldozatot kell vállalnia. A kormányfő szerint ha helyreáll az egyensúly és beindul a növekedés, akkor Magyarország sokkal gyorsabban lesz képes kinőni az adósságát, ezzel visszahozhatja a külföldi finanszírozók bizalmát, és így stabilizálódhat a forint árfolyama, alacsonyak lehetnek a kamatok. Bajnai Gordon közölte, hogy a kormány programjának világos a társadalomfilozófiája, amely a szolidaritás értékére épül. "A válságkezelés is lehet szolidáris" - mondta, megjegyezve, minden egyes intézkedésbe az adórendszer, a nyugdíjak vagy a közszféra területén megpróbálják belevinni ezt az eszmét.

Kitért arra, hogy a kabinet programja "nagyon nagy mértékben" segít roma polgártársainkon, hogy Magyarország fogadja magába a cigányságot, mert ország fejlődése e nélkül nem fenntartható. Utalt arra, hogy a kormány mandátuma csak egy évre szól, de néhány sorskérdéssel aktívan kell foglalkoznia.


"Se felhatalmazás, se megoldás?"

A Fidesz szerint egy felhatalmazás nélküli kormány felhatalmazás nélküli brutális megszorító csomagját hagyja jóvá az MSZP szombati választmányi ülésén, és ezzel a szocialisták végérvényesen magukra veszik ezt a csomagot – erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az MSZP kongresszusa után most a szocialisták választmány ülése is várhatóan jóváhagyja a minden eddiginél brutálisabb megszorító intézkedéseket, ezzel pedig a szocialista párt végérvényesen magára veszi ezt a csomagot, ami ezért az MSZP-csomagja - mondta Cser-Palkovics András annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök az új kormány tervezett válságkezelő lépéseiről tájékoztatja  az MSZP választmányát szombaton. A Fidesz helyettes szóvivője szerinte erre a brutális megszorításra az MSZP-nek semmilyen felhatalmazása nincsen, ilyen intézkedések megtételére nem kért, és nem kapott felhatalmazást az emberektől.

Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy az MSZP-csomag nem alkalmas a válság kezelésére, mert munkahelyellenes, legalább 200 ezer munkahelyet sodor veszélybe. Szerinte a csomag hibás logikát követ, hiszen mindent megint a hiány kezelésének rendel alá.

Szavazzon!
Alacsonyabb szja-kulcsokat, de növekvő adóalapot eredményezhetnek a kormány adótervei. Jöhet a szuperbruttó - Önnek szuper a nettó?
A Fidesz szerint a megszorító intézkedések miatt az amúgy is visszaeső fogyasztás drámai mértékben csökken majd, az adóemelések megfojtják a gazdaságot, és azoktól veszik el a lehetőséget - például a családoktól, az idősektől és a szerényebb anyagi körülmények között élőktől -, akik elsősorban eddig is hazai termékeket vásároltak - mondta a politikus. Hozzátette, hogy az MSZP-csomag emellett tele van az építőipart sújtó intézkedésekkel, és megszüntet számos adókedvezményt is.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz hogyan szavaz majd a parlamentben, ha a szocialisták benyújtják a csomag intézkedéseit az Országgyűlésnek, Cser-Palkovics András azt mondta: a Fidesz nem támogat felhatalmazás nélküli megszorításokat.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén mit vonnának vissza a csomagból, a fideszes politikus úgy válaszolt: ha a Fidesz megkapja az emberek bizalmát, akkor az Erős Magyarország programja alapján mindent megtesz majd az MSZP-SZDSZ kormányok által okozott károk orvoslása érdekében.

Állásokat veszélyeztetne a természetbeni juttatások megadóztatása 
Bajnai: csak 12 hónapra van pénzünk! 
Orbán fogolytáborhoz hasonlította Magyarországot
A munkaadók Bajnai mellé álltak 
Bajnai mindenkitől áldozatot kér  
Fidesz: jó az irány, de túl kevés 
"Bajnai adócsomagja konzerválja a lemaradást"  
Csak 3,3%-os visszaesést jósol nekünk az IMF 

 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG