Bármelyik nap elrepülhet majd Dohába!
A hét minden napján lesz közvetlen légi járat a katari főváros, Doha és Budapest között szeptembertől, ebben állapodott meg a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a Qatar Airways - közölte a BA hétfőn az MTI-vel.
A Qatar Airways január közepe óta üzemeltet heti négy járatot Doha és Budapest között, azonban a társaság gépei jelenleg mindkét irányban beiktattak egy rövid leszállást a román fővárosban - szeptembertől ez is megszűnik.
A két város közötti repülési idő ezzel jelentősen lerövidül, hiszen a jelenlegi körülbelül hét helyett alig több mint öt óra alatt meg lehet tenni a nagyjából hatezer kilométeres utat. A Qatar Airways dohai járatának egyik előnye eddig is az volt, hogy az utasok kevés átszállással és a korábbinál gyorsabban juthatnak el ázsiai és ausztrál célállomásokra.
A Budapest Airport abban bízik, hogy a jövőben egyre jobb férőhely-kihasználtsággal közlekedhetnek Katar és Magyarország között a katari társaság A320-as Airbus típusú gépei. Az sincs kizárva, hogy a Qatar Airways hamarosan széles törzsű, közel 300 utas szállítására is alkalmas A 330-as gépet állít szolgálatba a Doha-Budapest útvonalon, mint egy közbenső leszállást, például a transzatlanti járatokon.
MTI
Ő maga jelentkezett a hírrel.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




