.jpg)
„Azt tapasztaljuk, hogy a válság tavaly év végi berobbanása után a piac egy kicsit megnyugodni látszik. Bár még nem áll rendelkezésünkre az MNB legfrissebb, márciusi statisztikája az új hitelkihelyezésekről, de az általunk közvetített hiteltranzakciók, és piaci rálátásunk alapján elmondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben nőtt a hitelkihelyezések volumene, és várhatóan ez a tendencia megmarad a következő néhány hónapban is” – hangsúlyozta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Centerét működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója.
Az állami hiteltámogatások várhatóan július 1-jei felfüggesztése miatt nagy számban előre hozhatják a hitelfelvételüket azok, akik eddig az árak további csökkenésére számítottak, és emiatt halasztották a lakásvásárlásukat. A bejelentett szigorításoktól függetlenül is várható emellett több banknál akciók indítása, akár kamatcsökkentés, vagy például az értékbecslési díj elengedése.
Elérhető legalacsonyabb induló havi törlesztőrészletek 5 millió Ft-os, 20 évre felvett lakáshitel esetében (a kombinált hitelektől eltekintve):
CHF 26.906 Ft EUR 38.487 Ft Támogatott HUF 36.727 Ft Piaci HUF 65.803 Ft |
Az Otthon Centrum Hitel Center szakértői szerint a következő időszakban a biztonságos, kiszámítható havi terhet jelentő, az autóhiteleknél már ismerős forintban fix törlesztésű konstrukciók teret nyernek a jelzáloghiteleknél is. „Az árfolyamváltozásból fakadó kockázat elkerülése döntő tényező lett a hitelfelvevők számára a termék kiválasztásakor. Az elmúlt években olyan kedvező volt a devizahitelek kamatszintje a támogatott forinthitelekhez képest, hogy még ez utóbbira jogosultak is többnyire svájci frankban vettek fel hitelt. Most még azonban az árfolyamkockázat hatása a törlesztőrészletek drasztikus emelkedésén is meglátszik, ezért a támogatott forinthitelek egyre keresettebbé válhatnak az elmúlt időszakban. Lakáshitelek esetében az 5 éves periódusú fix törlesztésű termékek kaphatnak egyre nagyobb szerepet” – mondta Bánfalvi László.
„Egyre több kedvező hiteltermék, akció jelenik meg a piacon, érdemes a lehetőséget most megragadni. A megfelelő hitelválasztás havi szinten akár több ezer, vagy akár tízezer forintos megtakarítást jelenthet a hitelfelvevő számára, ezért fontos, hogy a hitelfelvevő naprakész információval rendelkezzen a különböző banki akciókról” – tette hozzá Bánfalvi László.
Cserebere fogalom: így kell illetéket fizetni
Töredékére csökkent a bankok lakáshitelezési kedve
Ingatlaneladás: milliókban mérhető évek
Nem merünk lakáshitelt felvenni
Kamattámogatás: nem mindenki ússza meg
Privátbankár