Béke a BKV-nál: megvan a bérmegállapodás
A bérmegállapodás szerint a bruttó 250 ezer forint alatt keresők 5,5 százalékos bérfejlesztéssel számolhatnak, ezen összeg fölött – tízezer forintos lépcsőnként – 1-1 százalékkal csökken a növelés mértéke, a bruttó 300 ezer forintnál többet keresők pedig már egyáltalán nem kapnak emelést.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy az adott körülmények ismeretében ez a bérmegállapodás mindenki számára vállalható. Hozzátette: a munkavállalók jelentős részének növekedni fog a bére.
Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke közölte, hogy számukra is elfogadható az egyezség, ez volt a maximális mérték, amelyet ebben a helyzetben a szakszervezetek elérhettek. Nem ez minden idők legjobb bérmegállapodása, de elfogadható - tette hozzá. A bérfejlesztés márciustól érvényes, így az április elején átutalandó bérekben már jelentkezni fog az emelés.
MTI
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




