1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,73 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 12.418,53 ponton zárt hétfőn.  A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző kereskedési napi záráshoz képest.

A sertésinfluenza terjedő vírusa, illetve ennek lehetséges hatásai miatt elbizonytalanodó befektetői hangulatban estek a tőzsdeindexek Európa egészében és a régióban is, az amerikai piacok nyitását követően azonban úgy tűnt túlreagálták a börzék a híreket és a nap végére ledolgoztak valamennyit veszteségeikből - mondta el Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. A trendbe illeszkedett a BUX gyengülése is, napközben az index egészen 12.119 pontig esett, majd délután fél négy után korrigált, és végül fél százalékkal zárt alacsonyabban, mint pénteken.

Sőre Balázs ismertette: az amerikai határidős indexek a vírus terjedésével összefüggő félelmek miatt jelentős mínuszban jártak, az amerikai tőzsdék azonban ennél kisebb veszteséggel nyitottak, majd emelkedni kezdtek. Az üzletkötő szerint optimizmusra ad okot, hogy nem alakult ki pánik és elképzelhetőnek nevezte, hogy ezzel a sertésinfluenza miatti félelmek "első körén túl vagyunk". Elsősorban a tengerentúli indexek alakulása határozza majd meg a keddi kilátásokat - tette hozzá.

Kiemelte az üzletkötő, hogy a Magyar Telekom csak az osztalék mértékével gyengült, 500 forint fölött maradt az árfolyama. A részvénnyel hétfőn kereskedtek először osztalékszelvény nélkül. A forint árfolyama is stabil volt, az euró egész nap 295 forint körül mozgott.

A Mol árfolyama 195 forinttal, 1,88 százalékkal 10.200 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 42 forinttal, 1,61 százalékkal 2.568 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama ugyan 69 forinttal, 11,82 százalékkal 515 forintra gyengült, ám a részvény hétfőn forgott először osztalékszelvény nélkül. Mivel az osztalék mértéke részvényenként 74 forint, az e nélkül számított bázisár 510 forint volt, amihez képest az árfolyam 5 forinttal emelkedett. A papír forgalma 5,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 465 forinttal, 1,64 százalékkal 28.800 forintra erősödött, a részvények forgalma 766,4 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 27,2 millió forintos forgalom mellett 225 forinttal, 1,88 százalékkal 11.775 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.385,75 ponton zárt hétfőn, ez 20,21 pontos, 1,44 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Nézze meg, hogyan zártak részvényei!

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG