BÉT: az OTP-nek rögösebb az út felfele
A forgalom beszűkült az utóbbi időben, az index mozgását döntően az OTP alakítja, a többi papír kereskedése pedig "unalmas" - mondta az üzletkötő.
Az OTP-vel kapcsolatban kifejtette: a 6.800 forintos árfolyam egy technikai szint volt, amit kedden áttört a papír, de hozzátette, hogy hétezer forint fölött már rögösebb lesz az út felfelé.
A KBC friss elemzésében megemelte a Mol második negyedévre vonatkozó profit előrejelzését, és 26.830 forintos fair árat jelölt meg a papírra. Nyári Zsolt szerint ez esetleg elindíthat egy spekulációs vásárlási hullámot.
Kedden a BUX 276,74 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 22.485,21 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
A Mol 370 forinttal, 1,66 százalékkal 22.670 forintra erősödött, az OTP részvények ára 165 forinttal, 2,42 százalékkal 6.990 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,88 százalékkal 789 forintra csökkent. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,48 százalékkal 34.300 forintra emelkedett, az Egis 17.080 forinton zárt, ami 170 pontos, 0,99 százalékos gyengülés.
Az OTP húzta fel a BUX-ot
Nincs hír, ami megmozdítaná a BÉT-et
A nemzetközi jókedv a BÉT-re is átragad
Távozik a BÉT vezérhelyettese
MTI