Bírság: 5 millióba került az apró betűs rész
Ha az apró betűs rész a hirdetett termék lényeges tulajdonságát ismerteti, akkor az nem válik a fogyasztói üzenet részévé - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, ami miatt a Citibank Europe plc. magyarországi fióktelepének ötmillió forint bírságot kell megfizetnie.
A hatósági eljárást a Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) kezdeményezte, és a GVH ötmillió forintos bírságáról szerdán tájékoztatta a közvéleményt. A Citibank a "0 Ft-os bankszámla" televíziós reklámjában és a metróplakátján 2008. május 26. és június 6. között apró betűs megjegyzésben ismertette az ingyenes számla feltételeit, ami "az olvashatóságot és észlelhetőséget" kétségessé, bizonytalanná tette - állapította meg a versenyhivatal, hozzátéve: ezzel jóval szélesebb fogyasztói kör érdeklődését keltette fel, mint ahányan megfelelnének a bank feltételeinek.
A GVH ugyanakkor kifogásolta, hogy az ingyenesség feltételeinek nem teljesülése esetén a havi díj 3.500 forint, ezért az ingyenességről szóló állítás - a hivatal álláspontja szerint - valótlan. A bírság összegének kiszabásakor a GVH súlyosbító körülményként vette figyelembe azt, hogy az ingyenesség ígérete az átlagosnál nagyobb figyelmet generál, és az intenzív, több hónapig tartó kampánnyal a Citibank jelentős fogyasztói kört ért el. A hivatal enyhítő körülménynek tekintette viszont azt, hogy a reklámokban minden feltétel szerepelt, és a Citibank a jogsértő reklámeszközöket részben az eljárás megindulása előtt, részben az eljárás indításakor önként, feltétel nélkül módosította.
Elkente a versenyt a Castrol Hungária
Ötmillióba került a Citibanknak a félrevezetés
MTI