.jpg)
Kifejtette: a magyarországi állampapírpiac iránti érdeklődés vélhetően nem fog drámai módon javulni jövő márciusban, és az lenne a legrosszabb, ha a választások előtti bizonytalanság egybeesne azzal, hogy éppen lejár az IMF-hitelszerződés.
Bokros Lajos elmondta: arra biztatja a Valutaalapot, hogy legyen rugalmas, ha látja, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy legyen egy vészforgatókönyve a vártnál esetleg nagyobb gazdasági visszaesés esetén bevezetendő pótlólagos intézkedésekről, amelyek alátámasztják a kormány eltökéltségét a stabilizáció végrehajtására.
A kormánynak szerinte ki kell dolgoznia egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha a visszaesés nem 5,5, hanem esetleg 7-8 százalékos lesz. Ez a helyzet a kormány tevékenységétől függetlenül is előállhat, és erre fel kell készülni, hogy a hiányt elfogadható keretek között lehessen tartani, és "ne szálljon el a nemzetközi piacok bizalma". Hangsúlyozta: minden felelős kormánynak kötelessége, hogy akkor is helytálljon, ha külső tényezők negatív hatást gyakorolnak a magyar növekedési potenciálra és növelik a visszaesés mértékét.
Bokros Lajos - aki Kerék-Bárczy Szabolccsal, az MDF országos elnökségének tagjával együtt folytat tárgyalásokat az amerikai fővárosban - Bob Zoellickkel, a Világbank elnökével is találkozott.
Bokros Lajos a tárgyalásokon kifejtette: az MDF szükségesnek tartja a rövid lejáratú válságkezelést, a költségvetési kiigazítást, és bár nem minden elemében, de támogatja a kormány elképzeléseit. Ezt az MDF azonban nem tartja elegendőnek, "mi továbbmennénk, mi fontosnak tartjuk a szerkezeti reformok mihamarabbi megindítását, még ilyen rövid távon is".
Hangsúlyozta, ebben a tekintetben az MDF élesen különbözik mind a kormánypárttól, mint a legnagyobb ellenzéki párttól. Fontosnak mondta, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények lássák: van olyan politikai erő Magyarországon, amely kiáll azon reformok mellett, amelyek a felzárkózás egyedüli biztosítékai. Az MDF küldöttsége csütörtökön tárgyalásokat folytat a pénzügy-, a kereskedelmi és a külügyminisztériumban.
Újra kell szerződnünk az IMF-fel?
Oszkó: program mellett munka is kell a bizalomhoz
Bajnai: nem a világ legjobb programja a miénk
MTI