Bűzlik valami a Hortobágyon
Feljelentést tett a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. gazdálkodásának ügyében jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megszegése gyanújával hétfőn ismeretlen tettes ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen a cég jogi képviselője.
Összesen több mint 158 millió forint összegű az a bevétel, amelynek kapcsán a törvénybe ütköző cselekmények megvalósultak - mondta el Orosz János ügyvéd az MTI-nek, hozzátéve, hogy az ügyben a gyanú szerint az állami tulajdonú cég több volt vezetője is érintett.
MTI
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




