Az összességében alacsony volumenű újautó-vásárlásokban a vállalati beszerzések domináltak, e gépjárműveknél pedig a korlátozásmentes magánhasználat kulcsa a cégautóadó megfizetése volt, mely néhány napon belül ismét esedékes. A jelenleg még negyedévente megfizetendő cégautóadó összege egy tétellel csökkenthető, a gépjárműadó azon hónapokra eső részével, amelyben mindkét adókötelezettség fennállt.
Az államháztartási adatok tanúsága szerint szeptemberig közel 18,3 milliárd forint folyt be a cégek által befizetett gépjárműadóból az év első nyolc hónapjában, ami kismértékben maradt el az előző év azonos időszakának bevételétől. Az RSM DTM szakértője szerint a cégautóadó - tételes adó lévén – idén még egyszerűen kalkulálható, hengerűrtartalomtól függően 7 ezer vagy 15 ezer forintos havi adóterhelést jelent az idei évben a társaságok számára, megfizetésével e gépjárműveknél korlátozásmentessé válik a magáncélú használat.
A néhány napon belül, október 20-án esedékessé váló negyedéves cégautóadót az olyan - akár magyar rendszámú, akár külföldön üzembe helyezett - személygépkocsik után kell megfizetni, amelyek után a társaság költséget, ráfordítást vagy értékcsökkenési leírást számolt el. Héhn Miklós, az RSM DTM Zrt. partnere azt mondta: érdemes odafigyelni arra, hogy a negyedévre fizetendő cégautóadóból idén még egyértelműen levonható az önkormányzati adóhatóság által megállapított gépjárműadó azokra a hónapokra, amelyben mindkét adókötelezettség fennállt. Mindennek csupán egyetlen feltétele van, hogy gépjárműadó fizetési kötelezettségének a társaság határidőben eleget tegyen. Abban az esetben, ha a két adó megfizetésének különböző a kötelezettje, a levonás nem érvényesíthető.
Módosuló szabályozás – egyösszegű, differenciáltabb éves díjak
A tervezett szabályozás szerint jövőre a 2012. január 1. napján a vállalat tulajdonában álló belföldi rendszámmal ellátott személygépkocsi után január 20-ig előre meg kell megfizetni az éves cégautóadót. Az még nem látható egyértelműen, hogy ebben az esetben a gépjárműadót hogyan lehet levonni a cégautóadóból. Jelenleg a gépjárműadó évi kétszeri megfizetése megelőzi a cégautóadó befizetésének esedékességét, így könnyen eldönthető annak levonhatósága. Amennyiben évközi autóbeszerzésről van szó, a társaságoknak a következő hónap 20. napjáig kell megfizetniük az adót, vagyis az is előfordulhat, hogy a gépjárműadó kivetése még nem esedékes a cégautóadó befizetés esedékességéig.
Cégautóadó besorolás - 2012
A jövő évtől várhatóan december 20. lesz a bevallás benyújtásának esedékessége is, s a tervek szerint ezentúl csak egy bevallást kell majd elkészíteni. Feltételezhetően a bevallásban lesz rendezendő a gépjárműadó levonása, és az cégautóadó kötelezettség esetleges évközi megszűnése is. A magánszemélyek és a nem belföldi rendszámú autók esetében a cégautóadó fizetési határidő az év végére, december 20-ra tolódik.
Cégautóadó és elszámolható költségek
A társasági adó alá tartózó vállalatok tulajdonában lévő gépjárművek kapcsán az államháztartás, vagy önkormányzat számára befizetett adók illetve a beszerzési, fenntartási, karbantartási, és üzemanyag-költségek, a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősülnek. A cégautóadó megfizetését követően a társas vállalkozásnak társasági adóalap növelési kötelezettsége sem keletkezik e költségek kapcsán, függetlenül attól, hogy a tulajdonában lévő cégautóval megvalósul-e a magáncélú használat, vagy sem. Héhn Miklós szerint e költségeket a cégek eddig jellemzően nem terhelték át a munkavállalóra, hiszen a legtöbb esetben ez egy olyan juttatást is jelentett egyben, amivel a bér egy részét válthatták ki. Az adóemelés sem fog nagy változást okozni a gépjárművek üzemeltetése kapcsán, hiszen még mindig több az előnye az adó megfizetésének, mint a tételes elszámoláshoz kapcsolódó korlátozások hátránya, nem is beszélve az adminisztratív többletterhekről. Azonban várható, hogy a jövőben differenciált adózási teher kapcsán a beszerzések előtt az adózók át fogják gondolni milyen teljesítményű és besorolású autót vásárolnak.
Privátbankár