Csak a várható reformok után ülhet össze a BT
Csak a reformcsomagról szóló kormánydöntés után, március 1-jén ül össze ismét a Befektetői Tanács (BT) - tudta meg a Világgazdaság.
A gazdasági napilap pénteki számában arról ír, hogy a kormány - legalábbis az Orbán Viktor miniszterelnök által felvázolt és csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium által is megerősített menetrend szerint - február közepén tárgyalja a következő évek gazdaságpolitikáját meghatározó reformcsomagot. Ennek részleteit pedig február 28-án jelentik be, vagyis az ülés kitűzött dátuma annyit jelent, hogy a legnagyobb hazai befektetőket, valamint az azokat összefogó vegyes kamarákat, szövetségeket képviselő tanácsnak nemigen lesz beleszólása az őket is érintő lépésekbe. A Világgazdaság úgy tudja, sem formálisan, sem informálisan nem kérte ki a kormány a Befektetői Tanács véleményét az elmúlt hetekben e kérdésekről.
A BT legközelebbi ülésén részt vesz Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is - közölték a lap érdeklődésére a szaktárcánál. A tanács évente kétszer, tavasszal és ősszel tart plenáris ülést. Formális kapcsolat azonban a két ülés között is szokott lenni a befektetők és a szaktárca irányítói között - ismerteti a napilap.
MTI, Világgazdaság
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





