Mint írták: havi átlagban kell teljesíteni a 25-35 százalékos sávban megajánlható magyar zenei kvótát, amelynek végső értékét "a műsorszolgáltató három év alatt évenként egyenletesen emelve is elérheti".
Ugyanakkor - a reggel öt és este tizenegy óra közötti sávban - heti 25-100 percnyi, illetve nem pártpolitikai civil műsort kell vállalniuk a frekvenciáért versenybe szállóknak. Az összpontszám műsorszolgáltatási tapasztalatért odaítélhető tizedéről döntve "nem értékelhető hátrányként, ha a pályázó nem országos műsorszolgáltatási tapasztalattal rendelkezik.
ORTT: a régi sláger - vitatkoznak a rádiókon
Az ORTT a december 31-én lejárt frekvenciastop miatt nem tudta tavaly kiírni a pályázatot a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által 1997 óta használt két frekvenciatartományra, majd a testületen belüli viták mellett az is hátráltatta a munkát, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) csak június közepén döntött egy, a témába vágó médiatörvény-módosításról. Az Ab akkor megsemmisítette azt a passzust, amely lehetővé tette volna, hogy a hullámsávok jelenlegi használói pályázat nélkül újrázhassanak.
Hogyan árazza az ORTT a rádiókat?
MTV-székház: kedvezőbbek az új feltételek
A TV2 is perre megy a sötétítés miatt
Teljesen kipakolták a Magyar Televíziót
MTI
A két országos kereskedelmi rádió pályáztatás nélkül kapta volna meg a frekvenciákat, de az Ab közbeszólt. Újraindul a verseny - a tapasztalat nem előny
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,45 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 107 834,11 ponton zárt hétfőn.


