1p
Nem marad kormányszóvivő a Bajnai Gordon vezette kabinetben Daróczi Dávid - derült ki a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakból. Daróczi Dávid úgy fogalmazott: szakértő volt és szakértő is maradt, aki már a megbízatás kezdetén úgy gondolta, hogy addig marad a poszton, ameddig Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. Mint mondta, tett egy kirándulást a politikába, ezután pedig a magánszférában folytatja. A kormányszóvivő a tájékoztatón arról is beszélt, hogy várhatóan az utolsó ülését tartotta jelenlegi összetételében a kormány szerdán.

A kormányülésen a miniszterelnök elköszönt a kabinet tagjaitól. Megerősítette az ülésen is: a jövőjét Magyarországon képzeli el, a közélet egyik szereplőjeként, de az eddigieknél hátrébb fog lépni - idézte fel a miniszterelnök szavait. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc az ülésen ugyanúgy fogalmazott, mint a nyilvánosság előtt a vasárnapi MSZP kongresszuson. Mint mondta: a miniszterelnök szerint a kormány követett ugyan el hibákat, de szerinte a lényeget és a politika főbb kérdéseit tekintve az használ az országnak, amit az általa vezetett kormány tett.

Jelezte: a miniszterelnök beszélt arról is, hogy Magyarországon progresszív politikára van szükség, és annak érdekében lépett hátrébb, hogy ez folytatódhasson.

Daróczi Dávid kérdésére válaszolva azt mondta: a kormánytagok és Gyurcsány Ferenc sem tudja még, hogy ki marad miniszter és ki nem. Hasonló kérdésekre válaszolva közölte, a Bajnai-kormány névsorát Bajnai Gordon hozza majd nyilvánosságra. Kitért arra: Gyurcsány Ferenc eddigi kormányai összesen 219 kormányülést tartottak. A 2006-os megalakulása óta 1084 kormányrendeletet, illetve 914 határozatot hozott a kormány. Ebben nincsenek benne a szerdai döntések - közölte.

Daróczi Dávid elmondta: a kormány 404 törvényjavaslatot nyújtott be ebben az időszakban, ebből 338-at már kihirdettek, további kettő vár éppen elnöki aláírásra, 44 tárgyalása pedig még folyamatban van. A leköszönő kormányszóvivő felsorolta a kormány eddigi legfontosabb intézkedéseit is. Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-nek egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, hogy marad-e a posztján.


Fidesz: Bajnai kormánya gyenge és illegitim lesz

A válsággal szemben csak egy erős kormány tudja felvenni eredményesen a küzdelmet, Bajnai Gordoné viszont gyenge, átmeneti és illegitim lesz, hiszen nem a választók akaratából, hanem pártok közötti politikai paktumok és "mutyik" jóvoltából jön létre - reagált a szerdai kormányszóvivői tájékoztatóra Szijjártó Péter.

A Fidesz szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy Magyarország egyre mélyebb válságban és egyre nehezebb helyzetben van, ilyenkor pedig azonnali cselekvésre volna szükség, nem pedig időhúzásra és időpocsékolásra. A politikus véleménye szerint a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással és a hatalmi egyezkedéssel viszont rendkívül sok időt pocsékolnak el.

Szijjártó Péter szerint a leggyorsabb megoldást az új választás jelentené, amelynek nyomán létrejönne egy társadalmi felhatalmazással rendelkező kormány, amely nekiláthatna a válság kezelésének.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

Bajnaival csak mélyebbre zuhanunk?
A gazdagoktól többet venne el az MSZP

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG