1p
Az amerikai Ford autógyár 1,4 milliárd dollár veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 70 millió dolláros nyereséggel - de a 106 éves vállalat így is megúszhatja a világválságot
Az amerikai Ford autógyár 1,4 milliárd dollár veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 70 millió dolláros nyereséggel, elemzők szerint azonban még így is a 106 éve alapított cégnek van a legnagyobb esélye a detroiti hármak közül arra, hogy túlélje a válságot.

A Ford Motor mostanáig nem kért állami segítséget és csőd sem fenyegeti, a másik két detroiti autógyár, a Chrysler és a General Motors (GM) viszont végveszélybe került és csak az állami tőkeinjekció tartja őket életben.

A bevétel éves szinten a vártnál kisebb mértékben, 43 százalékkal 24,8 milliárd dollárra zuhant az első három hónapban. Elemzők 21,08 milliárd dolláros bevételre számítottak. A Ford pénteki közleménye szerint 2011-re nullszaldóssá válhat a gazdálkodás és nem lesz szükség állami segítségre. Iparági szakértők is erre számítanak, annak ellenére, hogy az óriáscég hatalmas, 30 milliárd dolláros adósságot halmozott fel az utóbbi három évben. De az adósságszolgálat is jó úton halad, mivel a cégcsoportnak nemrégiben sikerült megállapodnia hitelezőivel az átütemezésről.

Az eladások alapján a világ negyedik legnagyobb autógyára a csoporthoz tartozó Volvóval együtt világszerte 973 ezer gépkocsit értékesített az év első három hónapjában. Ez ugyan 36 százalékkal kevesebb a 2008 első negyedében eladott bő másfél millió, de kedvező folyamatok is beindultak; Európában például csaknem tíz éve most a legnagyobb, 9,4 százalékos a Ford piaci részesedése, az új Ford Fiesta pedig márciusban 52 ezer 800 eladott darabbal a legkelendőbb gépkocsi volt a kontinensen, közölte a cég.

A svéd Volvo - amelyet a tervek szerint hamarosan elad az anyavállalat - az első negyedévben 225 millió dollárra növelte veszteségét az egy évvel korábbi 151 millióról. A bevétel 4,2 milliárd dollárról 2,6 milliárd dollárra esett. Az eredmények elsősorban a csökkenő termelés és a Volvo piaci részesedésének zsugorodásának hatását tükrözik.

Újabb márkáktól szabadul a GM
Autókat vesz Obama, hogy mentse a gyárakat
Ultimátumot kaptak az autógyárak  
GM-Opel: világválság a kezdet és a vég? 
Úgy tűnik, a General Motors nem éli túl

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG