Egy kézben a közmédiumok értékesítési feladatai
A jövőben egyetlen szervezet látja el a közmédiumokat tömörítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) értékesítési feladatait - mondta Schatz Péter, az újonnan létrejött MTVA Sales House vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Schatz Péter hangsúlyozta, hogy a párhuzamosságok felszámolásával a korábbinál hatékonyabban és átláthatóbban értékesíthetik az alaphoz tartozó négy televízió, hét rádió, valamint nyolc újmédiás és két print orgánum felületét. Kiemelte: a közmédiumok egyesülésével, illetve az egyes csatornák egyértelmű tematizálásával minden eddiginél erősebb szolgáltatás jelenhet meg a médiapiacon, amit a különböző ügynökségek is kényelmesebben érhetnek el, hiszen elegendő lesz egy kapcsolattartóval egyeztetniük a korábbi négy helyett.
Az MTVA Sales House vezetője megjegyezte továbbá, hogy az új szervezet kapacitásértékesítéssel, vagyis például a közmédiumok éppen kihasználatlan erőforrásainak ideiglenes bérbeadásával, illetve az eddig kiaknázatlan piaci lehetőségek felkutatásával is foglalkozik majd.
MTI
Ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




