A pénzintézet az iratok alapján egy Magyarországon működő bankba utalta a kölcsönöket, amelyeket a számlákról készpénzben vettek fel. A gyanúsítottak arra is ügyeltek, hogy az osztrák banknak a kölcsön folyósítása előtt ismételten hamis tulajdonlapot nyújtsanak be, amelyen már szerepelt a jelzálogjog is.
Az NNI gazdaságvédelmi nyomozói szerint a hamis tulajdoni lapokat az elkövetők arra is felhasználták, hogy az érintett ingatlanokba bejelentkezzenek, így lakcímkártyával is igazolni tudták, hogy ott laknak. A rendőrök szeptemberben egy időben tíz helyen tartottak házkutatást azoknak a férfiaknak az ismert tartózkodási helyén, akik a szerződéseket megkötötték, illetve a pénzt felvették.
Az eljárás során eddig tíz középkorú férfit gyanúsítottak meg különböző bűncselekményekkel, többek között csalással, köz- és magánokirat-hamisítással. Három férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Egy gyanúsított szökésben van, ellene körözést adtak ki.
Azokat, akiknek az ingatlanjait felhasználták a csaláshoz, tanúként hallgatták meg. Mivel tényleges bejegyzések nem történtek, az ingatlanokra valójában nem kerültek rá a jelzálogjogok, csak a hamis tulajdoni lapokra. Az igazi ingatlantulajdonosok a rendőröknek elmondták: a gyanúsítottak komoly vevőként jelentkeztek náluk, majd egyszer csak eltűntek. Több tanú beszámolt arról is, hogy akkor vált számukra gyanússá a történet, amikor hivatalos és banki levelek kezdtek érkezni a címükre, de a címzettek nem ők, hanem a korábbi érdeklődők voltak.
A gyanúsítottak a nyomozók szerint a társadalom perifériáján élő, bűnözői életmódot folytató férfiak, és nem ők tették zsebre az egymillió eurót, hanem - különböző mértékű anyagi ellenszolgáltatás fejében - csupán felhasználták őket a kölcsönök felvételéhez.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Lakásbiztosítási kisokos: mire kell figyelni?
A jegyzők ellenőrzik az ingatlanosokat
Szigor az építőiparban: fedezet nélkül nincs beruházás
Lakásra fel: mit tud az új támogatott kölcsön?
MTI
Tíz magyar férfi hamis tulajdoni lapokkal vett fel jogtalanul összesen egymillió euró jelzáloghitelt egy burgenlandi bankból
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP több más hitelintézettel közösen: az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló törvény miatt.


