Éledezik a német külker
Februárban még -1,3 százalékos csökkenést mértek a kivitelben az előző hónaphoz viszonyítva, a behozatalban pedig -4,8 százalékos volt februárban a visszaesés. Márciusban a német külkereskedelmi aktívum 8,9 milliárd eurót tett ki, azonos volt a februári szinttel. 2008 márciusában 16,0 milliárd euró volt a mérleg aktívuma. A márciusi kivitel ugyanakkor 20,9 százalékkal, a német behozatal pedig 11,6 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti szinttől.
A szakértők a stabilizálódásra következtetnek az adatokból, hozzátéve, hogy a recesszión még nem jutott túl a német gazdaság, legfeljebb annak legrosszabb szakaszán jutott túl. Nem zárható ki, hogy mind a külkereskedelmi forgalomban, mind pedig az ipari megrendelésekben még áprilisban és májusban is visszaesés következzék be. Ugyanakkor határozott jelei vannak annak, hogy a recesszió ez év második negyedében az első negyedévinél sokkal enyhébbnek bizonyul - mondják az elemzők.
A német exportőrök szövetsége (BGA) arra számít, hogy 2009 egészében 15 százalékos lesz a külkereskedelmi forgalom visszaesése. Amennyiben ez bekövetkezne, akkor az idei év lenne az első 1993 óta, amelyben beszűkül a német külkereskedelem. A 15 százalékos visszaesés egyben a legnagyobb mértékű forgalmi csökkenés lenne az NSZK 1949 évi létrehozása óta.
Külker: ekkora havi többletünk soha nem volt
Kitart még a roncslendület Németországban
MTI