Elérte a 3000-et az OTP
Folytatódott a lelkes vételi hangulat, ami már a múlt héten is érezhető volt - mondta Dobár Péter, a CIB Bank elemzője. Hozzátette, hogy a régió tőzsdéin is kitörő volt a lelkesedés, ami elsősorban a bankpapírokat érintette, ennek megfelelően a magyar piacon is leginkább az OTP kereskedésén látszódott.
Az OTP 13 milliárd forintos forgalma átlag feletti volt, míg a Mol és Richter ugyan szintén jelentősen erősödött, de forgalmuk a közepes szintet is alig ütötte meg - jegyezte meg az elemző.
A régiós bankpapírok drágulásához véleménye szerint hozzájárult a térségbeli valuták erősödése, valamint az osztrák Erste Bank múlt csütörtökön közölt, pozitív meglepetést hozó gyorsjelentése. Az Erste részvényei a régióban is kiemelkedően, közel 10 százalékkal drágultak.
Az amerikai lakáspiaci adatok, valamint a New York-i tőzsdék délutáni pozitív nyitása szintén növelte a befektetők optimizmusát - mondta Dobár Péter.
A Mol 790 forinttal, 7,52 százalékkal 11.300 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 150 forinttal, 5,26 százalékkal 3.000 forintra nőtt, forgalmuk 13,0 milliárd forintot tett ki. A bankpapír utoljára az év elején, január 7-én zárt háromezer forint fölött.
A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 2,74 százalékkal 525 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter papírok 1.860 forinttal, 6,51 százalékkal drágultak, 30.450 forintot értek záráskor, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 167,7 millió forintos forgalom mellett 490 forinttal, 4,03 százalékkal 12.655 forintra erősödött.
A BUMIX 1.508,18 ponton zárt hétfőn, ez 84,29 pontos, 5,92 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
MTI