Elkente a versenyt a Castrol Hungária
Versenykorlátozásra alkalmasnak találta a GVH a Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. és a gépjármű szervizek közötti szerződéseket - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szerdán. A GVH közleménye rámutatott: a Castrol szerződéseiben meghatározta termékei viszonteladói árainak minimumát, ezek alapján a gépjármű szervizek több mint öt évig kizárólag csak Castrol kenőanyagot árusíthattak.
A GVH szerint a Castrol és a szervizek közötti megállapodások befolyásolhatták a magyar kenőanyagpiac működését, mivel a társaság piaci részesedése 10-30 százalék között mozgott, a viszonteladási árak megkötésére vonatkozó kitételt pedig a Castrol a szervizekkel kötött szerződések túlnyomó többségénél alkalmazta.
A BP csoporthoz tartozó, közlekedési és ipari kenőanyagok nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozás 2006-tól ezt az elvárást az új szerződésekbe már nem építette bele, ám az érvényben maradt megállapodások többségében a korlátozás továbbra is szerepelt. Ennek ellenére azonban a Castrol a szerződések betartását nem ellenőrizte, ami hozzájárult ahhoz, hogy a hivatal nem szabott ki bírságot a társaságra.
A kifogásolt pontokat a vállalkozásnak 3 hónapon belül összhangba kell hoznia a versenytörvénnyel.
Piszkos dolgok folynak a tankönyvkiadóknál?
Kartelleztek a kertészek?
Kartellezők: e-mailek buktatták le Vahl cégét
Busás összeget kap, aki felnyomja munkáltatóját
MTI