A vezérigazgató beszámolója szerint a Puma mind a tizenkét fontos piacán növelte forgalmát, beleértve az év elején természeti katasztrófával sújtott Japánt is. A tőzsdéken tapasztalható nyugtalanság a konszern üzletében nem érhető tetten.
A Puma ennek ellenére is felkészül az ellenszélre, hiszen a közgazdászok jövőre lényegesen alacsonyabb gazdasági növekedéssel számolnak. Mindenesetre a Puma működési területe "meglehetősen ellenálló a válságokkal szemben". A 2009-es válság idején az ágazat, a piacvezető Nike és Adidas vállalatokkal együtt lényegesen kisebb mértékű visszaesést szenvedett el más gazdasági ágazatokhoz, például az autóiparhoz képest.
Franz Koch arra számít, hogy 2015-ig az értékesítési árbevétel 4 milliárd euróra emelkedik, miután az idén 5 százalékos növekedéssel várhatóan át fogja lépni a 3 milliárd eurós határt.
MTI
A Puma meglehetősen ellenálló a válságokkal szemben, semmit sem érez a konjunktúra lehűléséből, de felkészült a szűkösebb napokra
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




