1p
Egyre több európai diák szeretne külföldön tanulni - derül ki az Eurobarometer közvélemény-kutató intézet Brüsszelben ismertetett jelentéséből
Egyre több európai diák szeretne külföldön tanulni - derül ki az Eurobarometer közvélemény-kutató intézet Brüsszelben ismertetett jelentéséből.

Az Európai Bizottság közölte, hogy a jövő héten - április 28-án és 29-én - 46 európai ország felsőoktatásért felelős miniszterei találkozón vesznek részt a belgiumi Leuvenben és Louvain-la-Neuve-ben, hogy számba vegyék az úgynevezett bolognai folyamat eredményeit, új menetrendet állítsanak össze, és megállapodjanak a következő évtizedre vonatkozó európai felsőoktatási prioritásokat illetően.

A közelmúltban a felsőoktatásban részt vevő európai diákok körében készített Eurobarometer-felmérésből kitűnik, hogy a diákok szeretnék, ha több lehetőségük nyílna a felsőoktatásban való részvételre, az egyetemeknek pedig szerintük együtt kellene működniük a munka világával, nagyobb hangsúlyt kellene helyezniük az egész életen át tartó tanulásra. A megkérdezettek döntő többsége kiemelt fontosságot tulajdonít annak, hogy biztosítsák a diákok számára a munkaerőpiaci sikerhez elengedhetetlen ismereteket.

A diákok 87 százaléka fontosnak tartja továbbá, hogy a felsőoktatási intézmények ösztönözzék az innovációt és a vállalkozói szellemet diákjaik és munkatársaik körében, valamint hogy lehetőségük nyíljon a tanulmányi program keretében magánvállalatoknál szakmai gyakorlaton való részvételre.

Egyre több diák kíván külföldön tanulni, és nagy részük több tájékoztatást szeretne kapni a felsőoktatási intézmények minőségéről, mivel ezen információk alapján könnyebben tudnának dönteni tanulmányaikról. Mivel Európán kívüli országok is nagy érdeklődést mutatnak az európai felsőoktatási térségben végbemenő reformok iránt, most első alkalommal szervez az Európai Bizottság olyan "bolognai politikai fórumot", amelyen a folyamatban részt vevő 46 országon kívül 21 Európán kívüli ország  is képviselteti magát.

Az, hogy a bolognai folyamat 1999-ben 29 ország részvételével indult, és ma már 46 országot számlál, brüsszeli megítélés szerint európai sikertörténetnek tekinthető. A "bolognai leltárról" készült legfrissebb jelentés - melyet Leuvenben és Louvain-la-Neuve-ben, Belgium két neves, flamand, illetve francia nyelvű egyetemének székhelyén a szakminiszterek elé terjesztenek - megállapítja, hogy a bolognai reformok végrehajtása megfelelően, ám kissé egyenetlenül haladt előre.

A legfontosabb bolognai reformok az alábbiakra összpontosítanak: a fokozatok háromciklusú szerkezetére - alapképzés, mesterképzés, doktori képzés -, a felsőoktatáson belüli minőségbiztosításra, valamint a képesítések és a tanulmányi idők elismerésére.

A jövő heti tanácskozásra a következő Európán kívüli országok kaptak meghívást: Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Etiópia, Szenegál, Tanzánia, Dél-Afrika, Izrael, Jordánia, Kazahsztán, Kirgizisztán, India, Kína, Japán, Vietnam, Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada.


Kiárusítják az egyetemeket? 
Kirúgták a gyereket az egyetemről? Na és! 
Mi kell egy joghallgatónak, hogy sikeres legyen?
Tódulnak a diákok az egyetemekre

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG