A cikk szerint a kibocsátó bankoknak jelenleg átlagosan 1,2 százaléknyi összeg jár a kártyás fizetések után. Amennyiben a GVH ezt versenykorlátozónak ítéli meg, úgy a kisebb pénzintézetek felhagyhatnak a kártyakibocsátással, mert nem éri meg fenntartani az ehhez szükséges infrastruktúrát - írja a lap.
Mindez pedig ahhoz vezethet, hogy a kártyakibocsátásban és -elfogadásban jelentős piaci súllyal rendelkező bankok komoly versenyelőnyre tesznek szert a kisebb szereplőkkel szemben - olvasható az újság mai számában.
A bankok járhatnak a szövetkezetekhez tanulni
Kártya-csoda: feje tetejére állt a világ
Soha ennyi bankkártyaszámot nem loptak el
Rászoktunk, hogy utazásra bankkártyát vigyünk
MTI, Napi Gazdaság
Szakértői vélemények szerint - egy versenyhivatali döntéstől függően - a kisebb pénzintézetek akár teljesen fel is hagyhatnak a bankkártyák kibocsátásával
A rendőrség megerősítette, hogy legalább nyolc ember meghalt egy autórobbanásban Delhiben, a Vörös Erőd közelében.


