Enni kell: ez a szerencséje a mezőgazdaságnak
Az élelmiszerek piaca a válság ellenére is növekszik, hiszen a Föld lakossága is folyamatosan gyarapodik, és őket el kell látni ennivalóval. Emellett az élelmiszerek és a mezőgazdasági cikkek rugalmatlan árunak számítanak, azok fogyasztása csak bizonyos határokon belül mérsékelhető, és nem lehet elhalasztani, mint például az autóvásárlást.
Az agrártárca vezetője szerint ezt alátámasztja az agrárágazat múlt évi exportteljesítménye is, értéke minden eddigi eredményt túlszárnyalva elérte az 5,7 milliárd eurót. Ebből 1,9 milliárd euró volt a többlet. Gráf József úgy vélte, ez a tendencia az idén is folytatódhat az első három hónap adatai alapján. A miniszter szerint ugyanis a magyar export árualap jelentős hányadára állandó kereslet mutatkozik külföldön. A magyar búzát és más gabonaféléket, továbbá a húst és a hústermékeket, a zöldséget, a gyümölcsöt, újabban pedig a minőségi bort és pálinkát folyamatosan keresik a vevők - tette hozzá.
A miniszter jelezte: annak ellenére, hogy többen úgy vélték, a magyar mezőgazdaság idei támogatottsága a válság miatt kevesebb lesz, mint a múlt évben, ez nem így van. Tavaly az ágazat támogatására összesen 233 milliárd forint állt rendelkezésre, szemben az idei 258 milliárd forinttal. A földalapú támogatás sem csökken, mivel az egy hektárra jutó támogatás összege eléri a 43 ezer forintot, míg 2008-ban ez 42.106 forint volt hektáronként.
Indul a nemzeti disznótenyésztés
Magyar napszámosok művelik az osztrák földeket
Globális agrárpiacot akarnak
Gráf: az agrárium egyre nagyobbat harap a GDP-ből
MTI