A szabályozás egyrészt meghatározza az építési és tervezési szerződések kötelező tartalmi elemeit, az írásbeliséget pedig kötelező formai érvényességi feltételként jelöli meg – mondta a Nörr&Társai Ügyvédi Iroda vezetője. A jogszabályban felsorolt elemek nélkül a szerződések nem tekinthetőek érvényesen létrejöttnek. Ezért javasolt az építőipari szereplők mindegyikének, hogy az eddig alkalmazott mintákat felülvizsgálja – hívta fel rá a figyelmet Dr. Nádasdy Zoltán.
| Októberben is közel 300 építőipari cég ment tönkre, de a cégvezetők legalább megszüntetik a céget, mielőtt végleg eladósodna. Az is igaz, hogy 50%-kal több új céget is bejegyeztek az ágazatban. Részletek>> |
A szakember szerint kiemelhető még, hogy a vállalkozói illetve alvállalkozó teljesítéseket nem a fejlesztőnek illetve fővállalkozónak, hanem – jogszabályban meghatározott esetekben (például 1,4 milliárd forintnál nagyobb értékű építkezések, vagy közbeszerzés esetén) – semleges műszaki ellenőrnek (fővállalkozóknál alvállalkozókkal szemben minden esetben felelős műszaki vezetőnek) szakmai alapon igazolnia kell. Ennek azért kiemelkedően fontos a jelentősége, mert a díjfizetések a teljesítésigazolásokon alapulnak - hangsúlyozza.
Ugyancsak nagyobb építkezéseknél a fejlesztőnek az építkezés (illetve annak egyes szakaszainak) megkezdése előtt előre rendelkezésre kell bocsátani (át kell adni) a vállalkozói díjat egy úgy nevezett fedezetkezelő részére. A fedezetkezelő pedig a teljesítések leigazolása esetén fizeti ki a fejlesztőtől előre átvett összegekből a vállalkozókat. Így az elszámolás rendszerébe olyan elemek épülnek be, amelyek biztosítják, hogy a vállalkozók és az alvállalkozók az elvégzett munka után hozzájussanak a díjukhoz.
| Az építési szerződés tartalmára vonatkozó szabályok október 1-jétől hatályosak. A szabályozás másik része januártól, míg a fedezetkezelőre vonatkozó rendelkezések 2010. áprilisától alkalmazandóak. |
Ha eddig tehát az alvállalkozók „futottak” a követeléseik behajtása után, akkor most várhatóan a fejlesztők kerülnek ilyen helyzetbe, ami rájuk nézve kifejezetten előnytelen – összegzi a szakember a változtatások lehetséges hatását..
Csalárd csőd és adóelkerülés az építőiparban?
Albérletbe üldözött minket a hitelszigor
Várni kell az építőipar talpra állására
Megszűnő cégbejegyzések, milliárdos tartozások
Csak az útépítés miatt él még az építőipar
Privátbankár
Jobb helyzetbe hozzák az alvállalkozókat az építési szerződésekre vonatkozó október elejétől folyamatosan módosuló jogszabályok
Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap este megtette az első lépést a több mint 40 napja tartó kormányzati leállás (shutdown) befejezése felé.

