Erőss Zsolt: állami védelmet a hegymászóknak!
Mint korábban mi is írtunk róla, 2007-ben kormányrendelet jelölte meg azokat a veszélyesebb, extrém sportokat, melyek esetén az állami ellátórendszer nem téríti meg az esetleges balesetek, sérülések ellátási költségét. Az állam abból indul ugyanis ki, hogy az extrém sportokat művelők tudatában vannak az extra kockázatoknak, amit önként vállalnak, de ez olyan plusz terheket ró a kockázatközösség más tagjaira, melyet azok nem kötelesek viselni. A tb csak a sürgősségi ellátást finanszírozza, ahogy más esetben is, a műtéti- illetve rehabilitációs költségeket már nem, ezek pedig akár milliós tételeket is elérhetnek.
Erőss Zsolt tavaly januárban szenvedett hegymászás közben balesetet a Magas-Tátrában, melynek következtében jobb lábát a lábszár szintjéig amputálni kellett.
Privátbankár, Magyar Nemzet
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




