1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A közbeszerzési döntőbizottság már negyedszer vizsgálja az M3-as tenderének eredményét. Az ajánlatkérő NIF Zrt. "értetlenül áll" a fejlemények előtt
A közbeszerzési döntőbizottság már negyedszer vizsgálja az M3-as tenderének eredményét. Az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. "értetlenül áll" a fejlemények előtt - tudtuk meg a cég közleményéből.

2010. júniusában harmadik alkalommal hirdettünk eredményt az M3 autópálya két szakaszára kiírt közbeszerzési eljárásában.


Az M3 autópálya Nyíregyháza – 49. sz. főút közötti szakasz kivitelezési munkáinak elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárás során a tenderre 6 ajánlat érkezett, melyek közül kettő volt érvényes. Nyertesnek a „C-S-K-K 2009” Konzorciumot (konzorcium vezető tagja: Colas Hungária Zrt., konzorcium tagja: STRABAG Építő Zrt., KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.,KELET-ÚT Kft.) hirdette ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesző (NIF) Zrt.

Az eredményhirdetést követően a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. újból jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (továbbikban KDB), mely megtiltotta a szerződés megkötését. .

Az M3 autópálya 49. sz. főút – Vásárosnamény közötti szakasza, valamint csatlakozó építményei kivitelezési munkáinak elvégzése tárgyú közbeszerzési eljárásban 8 ajánlat érkezett, melyek közül 4 volt érvényes.  Nyertesnek a NIF ZRT. a PT M 3 Konzorciumot  (Konzorcium vezető tagja: Porr Építési Kft., Konzorcium tagja: Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft.) hirdette ki.

Az eredményhirdetést követően azonban a Sedesa  S.A. nyújtott be jogorvoslati kérelmet. A KDB ugyan a szerződés megkötését nem tiltotta meg, de az ajánlattevő a folyamatban lévő jogorvoslati eljárásra tekintettel a szerződés megkötését felfüggesztette az érdemi határozat meghozataláig.

Csakugyan jogosrvoslati eljárás indult az M3-as Nyíregyháza -  49. sz. főút közötti szakasz kivitelezési munkáinak az elvégzése tárgyában, melyben mégszeptember született döntés a nyertes személyéről, amit aztán két másik vesztes pályázó támadott meg.

A jogorvoslati eljárást lezáró döntőbizottsági határozat tartalmának megfelelő ismételt bírálatot követően 2010. március 25-én  újból kihirdette a NIF az eljárás eredményét, amelyet a Vegyépszer Zrt. ismételten megtámadott. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozata alapján ismét sor került az ajánlatok  elbírálására, amelyet követően 2010. június 7-én ismét kihirdették az eljárás eredményét. Az eljárás nyerteseként minden esetben azonosan a „C-S-K-K 2009” Konzorcium került kihirdetésre.

Az eljárást lezáró döntéssel szemben a Vegyépszer Zrt. ismét jogorvoslati kérelmet nyújtott be. A kérelmében megint  hivatkozik a korábban már jogerősen elbírált kérelmi elemeire, amelyeket mindössze egy új kérelmi elemmel egészített ki.  Az ajánlatkérő NIF szakmai álláspontja szerint a pénzintézeti igazolás megfelel az ajánlati felhívás követelményeinek, vagyis a jogorvoslati kérelem egyetlen új eleme is teljességgel megalapozatlan.

Közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kifejti, "értetlenül áll a helyzet előtt". A jelen közbeszerzési eljárás tárgya egy európai uniós forrásokból finanszírozott, nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű beruházás, amelynek megvalósítása a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó folyamatos jogorvoslati eljárások miatt veszélybe került. Az eredetileg tervezett szerződéskötési időponthoz képest öt hónapos csúszás van,   ami várhatóan rendkívüli feszültségeket fog okozni az építés során.

"Szakmai megítélésünk szerint a jelen közbeszerzési eljárás tapasztalataiból az a következtetés vonható le, hogy a hazai közbeszerzési szervezetrendszer nem tudja megakadályozni azokat az ajánlattevői visszaéléseket, amelyeknek  célja nyilvánvalóan csak az, hogy vesztes pozícióból a teljes projekt elindítását megakadályozzák. Társaságunk levélben fordult a Közbeszerzések Tanácsa Elnökéhez, közreműködését kérve,  hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság ideiglenes intézkedése folytán ellehetetlenült  szerződéskötésre mihamarabb sor kerülhessen, illetve a jövőben hasonló helyzetek ne alakulhassanak ki." - zárja szerksztőségünknek küldött közleményét az ajánlatkérő NIF Zrt.

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG