EU-elnökség: központban az innováció
Az általános gazdasági kilátások javulnak, de a kihívások még mindig jelen vannak. Ezt állapították meg az EU-országok állam-, illetve kormányfői pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon - közölte az MTI.
A tanácskozás záróközleményének a gazdasági helyzetről szóló fejezetében bejelentették azon szándékukat, hogy a márciusi csúcstalálkozón meg fogják határozni a szerkezeti reformok és a fiskális konszolidáció prioritásait. Ennek alapján a tagországokat fel fogják szólítani arra, hogy áprilisban terjesszék elő nemzeti reformprogramjaikat, valamint stabilitási, illetve konvergenciaprogramjaikat. (A stabilitási program elkészítése az euróövezeti államok kötelessége, míg az euróövezeten kívüli EU-tagországok úgynevezett konvergenciaprogramot készítenek.)
A pénteki rendkívüli csúcs egyik meghirdetett központi témája az innováció volt. A záróközlemény erről szóló fejezete megerősíti, hogy az oktatásba, a kutatásba, a technológiába és az innovációba történő befektetés kulcsfontosságú ösztönzője a növekedésnek. Az állam-, illetve kormányfők felszólították az EU legfőbb végrehajtó testületét, az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan integrált mutatót, amelynek segítségével az eddiginél jobban lehet mérni az innováció terén elért eredményeket.
A tagországok megerősítették azon kötelezettségvállalásukat, hogy a légkörbe történő károsanyag-kibocsátás korlátok közé szorítása jegyében létrehozott "kibocsátási kvótakereskedelemből" származó bevételeik legkevesebb 50 százalékát az éghajlatváltozással összefüggő programokra, azon belül innovációs projektek támogatására fordítják - adta hírül a távirati iroda.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





