A pénzintézet vezetője szerint a válság előttinél lassúbb globális gazdaságnövekedésre kell felkészülnie a világnak. Továbbra is fennáll azonban annak a veszélye, hogy a gazdaságok visszacsúsznak, miután a legtöbb országban még hónapokig nőni fog a munkanélküliség.
Dominique Strauss-Kahn hangsúlyozta, még nem jött el az ideje annak, hogy a kormányok visszavonják az állami gazdaságélénkítési programjaikat a munkanélküliség növekedése és a még mindig sebzett pénzügyi szektor miatt. Arra figyelmeztetett továbbá, hogy ha egyes kormányok idő előtt véget vetnének a gazdaságösztönzésnek, veszélybe sodorhatják a kilábalást a recesszióból.
Ugyancsak Isztambulban a Világbank elnöke azt mondta, hogy "az idei év nehéz volt, a jövő évi szerfölött bizonytalan lesz". Robert Zoellick szerint 2011-ig további tőkét kell juttatni a gazdaságokba. A Világbank vezetője szerint most a legnagyobb veszélyt nem a gazdaság összeomlása jelenti, hanem a túlzó önbizalom.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Nem mese a fellendülés
IMF: kétszer akkorát fog zuhanni Magyarország
IMF: Kína és India felturbózza a fellendülést
MTI
Európa lényegesen lassabban kászálódik ki a válságból, mint a világ többi térsége - ez azért van, mert Európa gazdasága kevésbé rugalmas
A rendőrség megerősítette, hogy legalább nyolc ember meghalt egy autórobbanásban Delhiben, a Vörös Erőd közelében.


