Évértékelés: Orbán idén ráduplázhat
Két alkalommal mond februárban évértékelő beszédet Orbán Viktor kormányfő - írja a Népszava. A napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte: a miniszterelnök február 14-én, a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján az Országházban mond beszédet, amelyben összegzi mindazt, ami a választások óta történt, várhatóan bejelenti a gazdasági intézkedéseket, illetve a következő hónapok politikai menetrendjéről ejt majd szót. A napilap felidézte: a Fidesz elnöke a parlamentben még soha nem mondott országértékelést.
A cikk szerint a Fidesz elnöke a saját hagyományait követve ugyanakkor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérését is elfogadja és a rendezvényükön is tart értékelést. A Népszava fideszes körökből úgy tudja, hogy a külső helyszínen tartandó értékelést ezúttal szeretnék valamilyen formában nemzetközivé tenni, azon több tekintélyes, Európában elfogadott politikus is felszólalhat.
MTI, Népszava
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





