1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár egy utasbiztosítás már napi 250-300 forintért is elérhető, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül, ennek megkötése nélkül utazik külföldre nyaralni
Bár egy utasbiztosítás már napi 250-300 forintért is elérhető, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül utazik külföldre nyaralni

„Bár egyre többen töltik külföldön a szabadságukat honfitársaink közül, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül, megfelelő utasbiztosítás megkötése nélkül utazik nyaralni. Nem mérlegelik, hogy egy idegen országban az orvosi ellátás 30 ezer forintnál kezdődik, a kórházi napidíj pedig – országtól függően - akár 180 ezer forintot is elérheti” – mondta el Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. 

„Az idei évben a családok nyaralására fordított összege 15%-kal csökkent, ennek oka pedig - a költségek visszafogásán túl - az is lehet, hogy az előfoglalási időszakban az utazásszervezők eddig nem tapasztalt akciókkal álltak elő. Ennek eredményeként olyanok is sokan választottak külföldi nyaralást, akik korábban itthon töltötték el szabadságukat” – ismertette tapasztalatait Geri Károly, a StartUtazás.hu ügyvezető igazgatója. „A nálunk történt foglalások összesítése alapján jól látszik, hogy a tavalyi évhez képest feltűnő különbség a legnépszerűbb országok rangsorában történt változás. Tavaly ilyenkor a népszerűségi listát még Görögország vezette, ötből két magyar utazott a görög szárazföldre és a szigetekre. Az idén Görögország csak a negyedik legnépszerűbb, a nyaralók alig 12%-át vonzza. Az örök favorit Tunézia ki is esett a TOP5-ből, helyét az évek óta elkerült Egyiptom vette át. A népszerűségi lista elején az idén a Török Riviéra áll: minden harmadik magyar itt fogja tölteni a nyarat. A második és a harmadik helyen Bulgária és Horvátország végzett” - ismertette Geri Károly.

Önnek nőtt a fizetése az elmúlt egy évben?
Szavazás és vita a Privátbankáron >>
Habár egy utasbiztosítás biztosítótól és szolgáltatástól függően már napi 250-300 forintért is elérhető, a magyar turisták 70 százaléka még mindig felelőtlenül, ennek megkötése nélkül utazik külföldre nyaralni. Pedig a külföldön elszenvedett betegségeknek, baleseteknek igen megterhelő anyagai vonzatai is lehetnek a biztosítással nem rendelkezők és családjuk számára. „Az idén nagy népszerűségnek örvendő Törökországban és Görögországban az orvosi vizsgálatok ára 30 ezer és 150 ezer forint között alakul, míg a kórházi napidíj 45 ezer forinttól kezdődik és osztálytól függően akár napi 180 ezer forint is lehet. Súlyosabb betegség vagy baleset esetén a műtéti, illetve a hazaszállítási költségek az 5-8 millió forintos nagyságrendet is elérhetik. Mindezek mellett a nyelv ismeretének a hiánya is komoly problémákat okozhat” – mondta el Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. 

„Nemzetközi szinten igen alacsonynak számít ez a 30 százalék körüli biztosítottsági arány, pedig az online köthető utasbiztosítások, úgy tűnik, hazánkban is egyre népszerűbbek, köszönhetően annak, hogy a vásárlás folyamata gyors, egyszerű, az utazás előtti utolsó pillanatban is megköthető, csak az alapvető információk ismerete (utasok adatai, úti cél, utazás hossza, szállás neve) szükséges hozzá. Az online biztosításkötések körében mára ez a második legnépszerűbb termék és az interneten megkötött utasbiztosítások száma idén már a 100 ezer darabot is elérheti” – hangsúlyozta Marosvölgyi.

„Nem elég azonban csak megkötni a biztosítást, a gondtalan nyaraláshoz további óvintézkedésekre is szükség van” – figyelmeztet a szakember. „Mindig vigyük magunkkal és több helyre is írjuk fel a biztosítási kötvényszámunkat. A telefonunk gyorshívó gombjához állítsuk be a nonstop elérhető, magyar nyelvű asszisztencia telefonszámát, ennek segítségével bármikor kapcsolatba léphetünk a biztosítónkkal, akik baj esetén azonnal segítséget nyújtanak, tanácsokkal látnak el, és ha kell útba is igazítanak” – tette hozzá Marosvölgyi.

„Ne felejtsünk el az utazótáskába tenni egy gondosan összeállított gyógyszeres csomagot. Mindig legyen nálunk sebtapasz, láz- és fájdalomcsillapító, hasmenés elleni fertőtlenítő szer, csípés vagy napégés enyhítésére szolgáló krém, illetve a rendszeresen szedett gyógyszereinkből is. Emellett vegyük figyelembe célország jellegzetességeit, higiéniás szokásait” - tanácsolta Marosvölgyi Péter az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG