Felhúzta az OTP a BUX-ot
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a kezdeti befektetői ijedtséget délután - a forint erősödésével egy időben - "agresszív, pánikszerű vétel" követte a Budapesti Értéktőzsdén. Hangsúlyozta: a pénzügyi szektort elmúlt hónapokban uraló "nagy félelem" lassan kezd háttérbe szorulni, így a rossz ágazati jelentések ellenére világszerte kimagaslóan tudtak teljesíteni a pénzintézetek részvényei.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az OTP mintegy 10 százalékos emelkedése mögött elsősorban az amerikai pénzügyminiszter - tengerentúli bankkonszolidációra vonatkozó - optimista nyilatkozatai állnak. Az olajszektorban érdekelt társaságok papírjai ezzel szemben az egész régióban estek, a Mol több mint 1 százalékos csökkenése azonban elmarad az osztrák és lengyel versenytársak nagyobb mértékű értékvesztésétől - fűzte hozzá.
A Mol 125 forinttal, 1,23 százalékkal 10.055 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 235 forinttal, 9,94 százalékkal 2.598 forintra erősödött, forgalmuk 18,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,54 százalékkal 594 forintra nőtt, forgalma 2,0 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1000 forinttal, 3,57 százalékkal 29.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 16,5 millió forintos forgalom mellett 230 forinttal, 1,97 százalékkal 11.930 forintra növelte értékét.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.415,07 ponton zárt szerdán, ez 18,59 pontos, 1,33 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI