Feljelentik Vona Gábort
Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében még pénteken feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét az alakuló ülésen.
A leköszönő miniszterelnök ezt az Országgyűlés alakuló ülésén jelentette be. Bajnai Gordon leszögezte: ilyen mellényt tilos viselni, Magyarországon ez törvény. Emlékeztetett arra: a bíróság nem önmagában a Magyar Gárdát tiltotta be, hanem azt is, amit üzent.
A kormányfő hangsúlyozta: a törvény mindenkire vonatkozik, és tízszeresen, százszorosan vonatkozik a törvényhozás tagjaira. Hogyan akarnak önök törvényt hozni és azt várni, hogy az ország polgárai ezt betartsák, ha a törvényhozásban éppen önök szegnek törvényt - tette fel a kérdést.
MTI
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





