Feloszlatták a Fidesz miskolci szervezetét
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-ei ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét. A választmányi elnökség szerint a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, és a szövetség elnöke által kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani.
Az MTI birtokába került feloszlató határozat - amelyről a közelmúltban, egy június 29-i dátumozású levélben értesítették az érintetteket - rögzíti, hogy az elnökség egyúttal megbízza Bíró Márk regionális igazgatót a miskolci helyi szervezet újjászervezésével. A dokumentum szerint a rendezetlen állapotok tartós fennmaradása az országos választmány elnökségének megítélése szerint is jelentősen veszélyeztetheti a Fidesz 2010. évi helyi önkormányzati választási sikerét.
MTI
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





