1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Szakértők szerint idén az irányadó amerikai WTI olajfajta hordónkénti átlagára 107 dollár feletti lesz, és a következő két évben is meghaladja majd a 102 dollárt.
Szakértők szerint idén az irányadó amerikai WTI olajfajta hordónkénti átlagára 107 dollár feletti lesz és az energiahordozó ára a következő két évben is meghaladja majd a 102 dollárt a kínálat szerény növekedése és különösen a feltörekvő piacok erős kereslete miatt.

A Reuters által megkérdezett 33 szakértő véleményének az átlaga szerint idén a WTI hordónkénti átlagára 107,13 dollár lesz. Ez 10 dollárral több, mint amit a szakértők egy hónappal ezelőtt becsültek. A WTI tavalyi átlagára 72,30 dollár volt.

Áprilisban a szakértők 92 dolláros WTI átlagárat vártak 2009-re és 2010-re. Legújabb becslésüket jövőre 106 dollárra, a rákövetkező évre 102 dollárra emelték. 

Ami az északi-tengeri Brent olajfajtát illeti, a szakértők úgy vélték, hogy az idei hordónkénti átlagár 106,12 dollár lesz, míg áprilisban a megkérdezettek 95,40 dollárral számoltak.


Rekordon a benzinár Olaszországban és az USA-ban is

A benzin ára a lélektaninak számító literenkénti 1,5 euró fölé emelkedett pénteken Olaszországban több benzinkút-hálózatnál elsősorban a kőolaj drágulása miatt, míg az Egyesült Államokban 3,875 dollárra emelkedett gallononként (1 gallon=3,78 liter) a benzin kiskereskedelmi ára.

Forintra átszámolva ez Olaszországban 366 forint feletti, míg az Egyesült Államokban átlagosan 158,58 forintos literenkénti árat jelent.

Ezzel kapcsolatban az olasz fogyasztóvédelmi szövetség arra emlékeztetett, hogy a benzin árát Olaszországban számos, eredetileg átmenetinek szánt, de utóbb állandósult adóemelés is növelte. Így az olaszoknak a benzint mintegy 0,27 eurócenttel drágítja az 1935-ös abesszín háború, az 1956-os Szuezi-csatorna válság, a Velencétől északra található egyik védőgát 1963-ban bekövetkezett átszakadása, és az 1983. évi libanoni békemisszió.

Az elmúlt 73 évben számos háború és természeti katasztrófa adott okot a benzin árának úgymond ideiglenes emelésére Olaszországban, de ezeket az intézkedéseket azóta sem vonták vissza.

Pénteken az Egyesült Államokban a benzin kiskereskedelmi átlagára rekord szintre, 3,875 dollárra emelkedett gallononként (1 gallon=3,78 liter.) Az amerikai autósoknak most 10 százalékkal kell többet fizetniük a benzinért, mint egy hónappal ezelőtt és 20 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Több amerikai szövetségi államban, így Alaszkában, Connecticutban, Illinois-ban, New Yorkban, Kaliforniában, Hawaii-ban, és Michiganben a benzin gallononkénti átlagára már 4 dollár feletti.

A kőolaj elbizonytalanítja a részvénypiacokat
IMF: Globális veszélyt jelent a magas olajár
Ilyen olajárak mellett búcsút mondthatunk a GDP-nek
Milliárdos kérdés: mi állíthatja meg az olajárat?

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG