Földesi-Szabó megszökött az ítélethirdetésről
Ítélethirdetés közben szökött meg Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, akit milliárdos csempészés és sikkasztás miatt szerdán hét év börtönbüntetésre ítélt, nem jogerősen, a Fővárosi Bíróság (FB).
Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásának vége felé, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását indítványozta volna, az elsőrendű vádlott egyszerűen felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből. A bíró elrendelte Földesi-Szabó körözését, miután a bíróság biztonsági szolgálata tudatta, hogy a keresett személy elhagyta az épületet.
Két évvel ezelőtt, 2008 novemberében a kábítószerrel való visszaélés miatt elítélt birkózó olimpiai bajnok Farkas Péternek és testvérének sikerült megszöknie saját ítélethirdetéséről a szóbeli indoklás szünetében. Farkas Pétert csak mintegy másfél évvel később, 2010 márciusában kerítették kézre és szállították vissza külföldről Magyarországra, hogy letöltse jogerős szabadságvesztés büntetését.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





