Forgács Imre lesz Draskovics utódja
Szollár Domokos elmondta, hogy Forgács Imre 15 éve dolgozik különböző közhivatalokban, jelentős tapasztalatai vannak a közigazgatásban. Hozzátette: a többi között azért döntött Forgács Imre mellett a miniszterelnök, mert olyan igazságügyi miniszterre van szükség, aki jól tudja menedzselni a tárca munkáját.
A hatvanéves, jogász végzettségű szakember 2008-tól dolgozik az önkormányzati minisztériumban és tanszékvezető a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Draskovics Tibor december 2-án jelentette be, hogy távozik posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd".
Forgács Imre az őszi ülésszak utolsó ülésén, jövő hétfőn tehet esküt az Országházban.
Simon lehet Draskovics utódja
Másfél havi bér jár Draskovicsnak
MTI
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt.

